Fejlesztés

2022.11.10. 12:30

Utakat újítottak fel Ópusztaszeren

Több mint 9 kilométernyi külterületi utat újítottak fel Ópusztaszer térségében, nagyobbrészt zúzottköves borítást kaptak, de aszfaltos részek is megújultak. A környéken élők, gazdálkodók ezentúl komfortosabb és biztonságosabb körülmények között közlekedhetnek.

Imre Péter

Utak újultak meg Ópusztaszer külterületén. Fotó: Község Önkormányzat Ópusztaszer

A Vidékfejlesztési Program helyi külterületi utak fejlesztésére kiírt pályázatán 279,4 millió forintot nyert az ópusztaszeri önkormányzat, a teljes költségvetés 294 millió, vagyis a támogatottság intenzitása 95 százalékos – tudtuk meg Kismárton Ildikó projektmenedzsertől. A legforgalmasabb útszakaszokat választották ki a beruházásra.

– A projekt két részből állt, az egyik a földutak pályaszerkezetének javítása, felújítása zúzottköves eljárással, a másik a már meglévő aszfaltos utak rekonstrukciója. Az előbbi 7,4, az utóbbi 1,8 kilométernyi utat érintett – folytatta Kismárton Ildikó. Hozzátette, a munkák idén júniusban kezdődtek, a készültség 99 százalékos, tehát nemsokára teljesen végeznek a kivitelezéssel a szakemberek.

Fotó: Község Önkormányzat Ópusztaszer 

– A külterületi lakosok örömmel fogadták és elégedettek az elkészült utak minőségével, hiszen a korábban földes útszakaszok nagyobb esőzésnél szinte sártengerré váltak; zúzottkővel borítva időjárástól független, komfortosabb, kényelmesebb rajtuk a közlekedés. Makra József polgármester azt is megfigyelte, hogy sokkal bátrabban, gyorsabban, nagy sebességgel hajtanak ezeken a szakaszokon az autósok – közölte a projektmenedzser. Mondandóját azzal egészítette ki, a tanyagondnoki szolgálat is könnyebben elérheti a tanyákon élőket.

Fotó: Község Önkormányzat Ópusztaszer 

A belterületi csatornarendszert is fejlesztik a településen, ami több mint ezer folyóméter csatornaszakasz burkolását és egy 12 ezer köbméteres záportározó kialakítását jelenti. Az előkészítést követően kiírták a közbeszerzést, keresik a kivitelezőt.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában