Csanytelek

2023.03.29. 10:30

Célegyenesben a felújítás

Munkatársunktól

Önerőből újítják fel az épületet. Fotó: Csanyteleki Önkormányzat

11 és fél millió forintból újul meg az Idősek Otthona Csanyteleken, a munkákat saját forrásból fedezi az önkormányzat. A felújítás során elvégezték a régi falak alászigetelését, valamint megújult az épület villamos hálózata, és egy nővérhívó rendszert is kiépítettek. 

A 28 férőhelyes, ebédlővel, társalgóval és orvosi szobával is ellátott otthon korábban sok kézen átment, mire elnyerte mostani funkcióját. Az épület hiányossága, hogy a régi vályogfalazat alól hiányzott a szigetelés, ez pedig salétromosodáshoz vezetett. Mint Erhard Gyula, Csanytelek polgármestere közölte, a régi épületet a felújítással sikerült mentesíteni a további salétromosodástól, emellett az Idősek Otthona nemcsak kívülről, de belülről is megújult. 

– Elvégeztük a régi falak alászigetelését és festését, valamint a villamos hálózat cseréje is megvalósult, emellett újra cseréltük a padozatot, és álmennyezetet is kialakítottunk. Emellett egy jelzőrendszert is kiépítettünk, így minden szobába került egy nyomógomb, amivel a bentlakók tudják jelezni a nővéreknek, ha valami baj van – tájékoztatott az önerős fejlesztés részleteiről a polgármester. 

Erhard Gyula hozzátette, az épület felújítása a végéhez közelít, de akad még feladat az idősotthonban: ki kell javítani a melegvíz-ellátó rendszert, valamint a közeljövőben szeretnék rendezni az Idősek Otthona udvarát is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában