Fejlesztés

2023.05.04. 09:30

Negyvenhat millió forintos fejlesztés Domaszéken

Munkatársunktól

Fejlesztették az óvoda játszóterét is. Fotó: Karnok Csaba

A domaszéki önkormányzat 46 millió forintos támogatást nyert, melyből három területet is érintő, összetett beruházást valósítottak meg. Elsőként az óvoda épülete mellett elhaladó Ady Endre utcán kijelölt parkolóhelyek kialakítása történt meg 2022 novemberében. A parkoló összesen 5 gépjármű számára biztosít férőhelyet, amelyből egy mozgáskorlátozott gépjárművek számára fenntartott parkolóhely. Egyidejűleg megtörtént a Domaszéki Kincskereső Óvodába új játszótéri eszközök beszerzése, illetve telepítése. Többek között játszóvár, pollyball, mászókák és mérleghinta is  került az óvoda udvarára. A korszerű eszközök alkalmasak arra, hogy fejlesszék a gyermekek mozgáskoordinációját, és érdekes, újszerű élményt nyújtva lekösse őket, ezáltal a gyermekek minél több időt tölthessenek el a szabadban. 

Fotó: Karnok Csaba

Fejlesztették az óvodakonyhát is, ahol egyfelől nagy kapacitású gépek beszerzése, másfelől a gépek cseréje miatt szükségessé váló belső átalakítási munkák történtek meg. A kapacitásbővítéssel a cél az, hogy az egyébként maximális teljesítményen üzemelő konyha a későbbiekben az általános iskola diákjainak étkeztetését is meg tudja oldani. A kivitelezési munkálatok 2022 utolsó negyedévében kezdődtek, és az elmúlt napokban fejeződtek be.

Fotó: Karnok Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában