Szegedi hírek

2023.06.11. 12:00

Arányaiban Szegeden van a legkevesebb gyerek

Mintegy 6,5 százalékkal csökkent vármegyénk lakosságszáma az előző népszámlálás óta. A KSH által közölt adatokból az is látszik, hogy a járási székhelyeken az országos átlagnál kevesebb a gyerek és több a 65 éves vagy annál idősebb. Arányaiban a legtöbb 14 éven aluli Királyhegyesen él, a legkevesebb pedig Nagylakon.

V. A.

A járási székhelyek közül Szegeden van arányaiban a legkevesebb gyermekkorú, illetve idős ember is. Illusztráció: Kallus György

Vármegyénkben a lakosságszám 27 ezer fővel csökkent, 391 ezren élnek már csak itt, ez 6,4 százalékos a csökkenés az előző népszámláláshoz képest. A természetes fogyás mellett az az országos tendencia is megfigyelhető a KSH adataiból, nevezetesen hogy a nagyobb városokból a környékükön fekvő kistelepülésekre költöztek sokan.

86 ezer idős

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából kiderül, hogy mintegy 53 ezer 14 év alatti lakosa volt Csongrád-Csanádnak a tavalyi népszámláláskor, ami 13,5 százaléknak felel meg. A 65 éves vagy idősebbek száma 86 ezer volt, ez 22,1 százaléka vármegyénk lakónépességének. A KSH térképét böngészve elmondható, hogy mindegyik járásban kevesebb a gyerek, mint az előző népszámláláskor, a idősek száma pedig nőtt, 73 ezerről 86 ezerre.
Országos átlag alatt

Hazánkban 2022 őszén 1,4 millió volt a gyermekkorúak (0-14 évesek) létszáma. A korcsoport zsugorodása megállt, népességen belüli 14,7 százalékos arányuk az előző népszámlálás óta alig változott

 – írta a KSH.

Amennyiben vármegye járási székhelyeit nézzük, csak Mórahalmon van több gyerek az országos átlagnál, ott ugyanis a lakosok 15,3 százaléka 14 éven aluli. Utána következik Hódmezővásárhely (14,5%), Makó (14,4%), Kistelek (14,1%), Szentes (13,4%), Csongrád (13,2%), arányaiban legkevesebb gyerek pedig Szegeden él, mindössze a lakosság 12,3 százaléka 14 éven aluli.

Természetesen számos vármegyei településen az országos átlagnál több a gyermekkorú, Királyhelyesen a legtöbb, 19,3 százaléka a lakóknak. Sok gyerek lakik továbbá például Csanádalbertin (18,7%), Bakson (18,5%), Újszentivánon (18%), Mártélyon (17,7%) és Deszken (17,6%) is.

A KSH térképe alapján vármegyénkben a lakosságszámhoz viszonyítva a legkevesebb gyerek vármegyénkben Nagylakon (8,5%), Eperjesen (9,7%) és Óföldeákon (10,1%) él.

Óföldeák elöregszik

Mintegy 2 millió időskorú, azaz 65 éves és annál idősebb élt Magyarországon 2022-ben, a népességen belüli arányuk az előző népszámlálás óta 3,9 százalékponttal, 20,8 százalékra emelkedett.

Vármegyénk járási székhelyein mindenütt magasabb az országos átlagnál az idősek aránya: Csongrád (25,4%), Szentes (24,4%), Kistelek (24,1%), Hódmezővásárhely (22,9%), Makó (22,7%), Mórahalom (21,7%), a legkedvezőbb mutatója Szegednek van, ott a lakosság 21,5 százaléka időskorú.

A KSH táblázata alapján arányaiban a legtöbb idős ember Óföldeákon él (42,6%), de Nagylak sem büszkélkedhet jó mutatókkal, ott a lakosok 33,3 százaléka tartozik ebbe a korcsoportba, Eperjesen pedig 31,5 százalékuk. Újszentivánon viszont csak 14,8 százalékos az arányuk, Algyő pedig 17,4 százalék.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában