Szegedi hírek

2023.06.18. 14:47

Botka László szegedi óvodákat ad el

Két, korábban bezárt szegedi óvoda épületének eladását tervezi a Botka László vezette önkormányzat. Az ezt tartalmazó rendelettervezetről pénteken szavaz majd a közgyűlés, de nem kérdés, hogy a baloldali többség tapsikolva nyom majd igent a tervre.

Suki Zoltán

Archív fotó: Közgyűlés a Városházán. Képen: Dr.Botka László, Szeged polgármestere

Fotó: Sándor Judit

Alig csitult el a korábbi szegedi óvodabezárási botrány, Botka László és a baloldali városvezetés úgy döntött, hogy túl is ad két épületen, ahol korábban az óvodásokról gondoskodtak. 

Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester rendelettervezetéből kiderül, hogy a Bem utca 3-as szám alatti és a Szél utcai épületek eladásából szeretnének pénzhez jutni. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a korábbi óvodákat július 31-től vették el az óvodák igazgatóságától, és augusztus 01-től az IKV hasznosítja. Az alpolgármester egyszerűen „hasznosításnak” nevezi az épületek eladását, amire egyébként majd pályázatot írnak ki.

 A Szél utcai épületen zárt pályázaton akarnak túladni. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes mondat az előterjesztésben. Azt írja Kovács Tamás, hogy 

a zártkörű pályázat benyújtására olyan jogi személy legyen jogosult, aki köznevelési feladatot kíván az ingatlanban ellátni

Ráadásul erre részletfizetést is kérhet a pályázó, legfeljebb öt évre. Vagyis simán elképzelhető, hogy óvoda lesz ott megint, csak éppen nem önkormányzati. 

Az eladás már ott tart, hogy fel is becsültették az ingatlanok értékét. A tanácsadó cég az egyik épületet 120, a másikat 140 millió forintra értékelte. A pénteki közgyűlésen lesz még szó arról, hogy a Vertóból horgásztavat szeretne a város. De lesz megint vita a költségvetésről, és ismét hozzányúlnak a lakásrendelethez is. 

Afelől viszont senkinek se legyen kétsége, hogy az óvodák eladását simán megszavazza majd a baloldali többség, hiszen Botka László így akarja.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában