2024.02.15. 17:30
Biztos alapot ad a költségvetés
Mintegy hatmilliárd forintos költségvetésből gazdálkodhat idén Csongrád. Mint az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén elhangzott, konstruktív munkával olyan költségvetés született, ami megalapozza a következő évek munkáját is.

Egyhangú döntések, konstruktív munka jellemezte a testületet. Fotó: Darók József
Ilyen korán még nem támogatott költségvetés-tervezet a testület – hangzott Bedő Tamás polgármestertől az ülésen. Hozzátette, az idei önkormányzati választás jelöltjeinek is érdemes áttanulmányozni, mielőtt felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkoznának. A költségvetési főösszeget 6,1 milliárd forintban határozták meg. Közel 2 milliárd állami támogatást kap a város. A helyi adókból 1,7 milliárdos bevétellel kalkulálnak, ebből a legjelentősebb az iparűzési adó, amiből 1,6 milliárddal terveznek. A magánszemélyek kommunális adójából 35 millióval, építményadóból 49 milliós bevétellel számolnak.
A Körös-Torok üzemeltetésének segítésére 12 milliót szán az önkormányzat, 10 milliót a helyi közlekedésre, továbbá 4,2 milliót a 75 év feletti csongrádi lakosok egyszeri 15 ezer forintos támogatására. A legjelentősebb beruházások közül a Mars parkoló kialakítása szerepel 308 forint összegben. 64 millió forintból a Fő-, a Vég és az Arany János utcák találkozásánál körforgalom kialakítása valósul meg, a jelzőlámpás rendszert kedvezőtlen ajánlatok miatt elvetették. További 38 millióból alakítanak ki régóta vágyott futópályát a Szentháromság téren.
A bizottságok egyaránt azt hangoztatták, biztos működést tesz lehetővé a tervezet, amit egyhangúlag el is fogadott a testület.
A szociális – Aranysziget és a Kisréti Otthonok –, valamint a kulturális intézmények – Művelődési Központ és Városi Galéria, illetve a Csemegi Károly Könyvtár és a Tari László Múzeum – beszámolóit is támogatta a grémium. Utóbbi intézmények utoljára nyújtottak be közös beszámolót, mint ismeretes, márciustól önállóan működnek tovább.
Az ülésen szavaztak a lakások és helyiségek bérleti díjának április 1-től esedékes 6 százalékos emeléséről. Nem emelkednek viszont a térítési díjak a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál.