2024.03.07. 19:20
Komoly gazdasági fejlődés előtt állunk
Egy kiszámíthatatlan, nehezen tervezhető időszakban is talpon tudtak maradni a magyar vállalkozások – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének szegedi fórumán. A VOSZ vármegyei szervezete március 7-én tartotta éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát.

Igértes fejlődés előtt áll Csongrád-Csanád vármegye – hangzott el a VOSZ szegedi fórumán. fotó: Gémes Sándor
Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség
A találkozó fő célja az volt, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tájékoztatást adjon a szövetség tevékenységéről, az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adott válaszairól, valamint a vármegyei szervezet tavaly végzett munkájáról.
Hagyományos alapokon új célkitűzések
Az országos eredmények között kiemelték az eseményen, hogy Demján Sándor örökségét építik tovább, büszkék rá, hogy a Prima Primissima-díj a társadalmi felelősségvállalás ikonikus programsorozatává vált.
Eppel János, a VOSZ elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy magas szintű szakmaiság jellemzi a szervezetet. Fontos céljuk, hogy erős, aktív és hiteles érdekképviselet legyenek. Új elem a célkitűzések között, hogy a VOSZ a vállalkozások számára elérhető támogató partner kíván lenni konkrét ügyek mentén is, valamint a szolgáltatásokat is bővítenék újabb tevékenységekkel.
Kiszámíthatatlan, nehezen tervezhető gazdasági időszak áll mögöttünk, a jó hír ebben az, hogy a magyar vállalkozások, a magyar gazdaság megmutatta, így is talpon tud maradni
– mondta Eppel Ákos.
Komoly gazdasági fejlődés előtt állunk – Galéria: Gémes Sándor
94 milliárd jut településfejlesztésre
Az eseményen Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés alelnöke tájékoztatást adott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Csongrád-Csanád vármegyei előrehaladásáról. Elmondta, hogy 94 milliárd forintot biztosít a program a vármegyei települések fejlesztésére. Két európai uniós forrás áll rendelkezésre, ezek a helyi gazdaság- és fenntartható városfejlesztésre adnak kisebb-nagyobb támogatási összegeket.
Janovics Péter, Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetője a hivatal vállalkozói szektorhoz fűződő két kapcsolódási pontját mutatta be. Egyik a felügyeleti és ellenőrzési hatáskör, a másik pedig a munkaerő-piaci programok és a foglalkoztatás elősegítése.
Az volt a kormány fő célkitűzése, hogy segély helyett munkát adjon. Ehhez sok forrást biztosított bér és bérköltség-, valamint vállalkozói támogatásokkal. A jelenlegi gazdasági fellendülést a vállalkozók segítségével érte el a vármegye
– fejtette ki Janovics Péter.
Nagy fejlesztések a vármegyében
Az eseményen Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója a régió gazdaságáról tartott előadást.
Sajátos természet- és társadalomföldrajza van a vármegyének, amely elég nagy gazdasági fejlesztés előtt áll. A 2021-ben gazdaságilag legjobban fejlődő öt település a következő volt a vármegyében: Szeged, Hódmezővásárhely, Csongrád, Kistelek és Sándorfalva
– mutatta be az igazgató.