Súlyos testi sértés

2019.11.15. 10:37

Eltörte osztálytársa arccsontját egy szegedi szakközépben

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a diákkal szemben, aki tavaly tavasszal egy helybeli szakközépiskolában testnevelés órán többször megfenyegette, majd bántalmazta osztálytársát.

A vádirat szerint a cselekménye kifejtésekor már nagykorú vádlott 2018. márciusában két alkalommal is veréssel fenyegette meg fiatalkorú osztálytársát, azért, hogy benne félelmet keltsen – tudtuk meg a Csongrád Megyei Főügyészség sajtóközleményéből. Ezt követően, 2018. március 7-én a vádlott és a sértett az iskolában szóváltásba keveredtek egymással. A vádlott ököllel először hasba verte, majd a fején többször megütötte a sértettet, és meg is rúgta.

A fiatalkorú sértett arccsonttörést és orrsérülést szenvedett, ezek gyógytartama együttesen meghaladja a 8 napot. A sértett joghatályos magánindítványt terjesztett elő osztálytársával szemben, aki erőszakos cselekményekkel zaklatta. A vádlottal szemben zaklatás vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a járási ügyészség, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(borítóképünk illusztráció – a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában