Életveszélyes sérültje is van a szegedi tömegszerencsétlenségnek - Fotók

Suki Zoltán

Fotó: Gémes Sándor

Egy ember életveszélyesen, többen pedig súlyosan megsérültek abban a balesetben, amelyik hétfőn kora délután történt Szegeden a Bem utcánál – értesült a Délmagyarország. A baleset a Bem utca és Dobó utca kereszteződésében történt. Egy helyi járatos autóbusz ütközött egy fának,  mert egy autó nem adta meg neki az elsőbbséget. Információink szerint a busz vezetőjét a tűzoltók vágták ki a járműből.

A szegedi mentésirányítás azonnal több mentőegységet indított a helyszínre. Összesen hét mentőegység vett részt a mentésben. Tizenegy sérültet vizsgáltak meg és láttak el.

Ahogy korábban írtuk, közülük egy életveszélyesen, hárman súlyosan és heten könnyebben sérültek. A 11 embert kórházba vitték – közölte lapunkkal a baleset után Hangai József mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa.

Információink szerint a vétkes autós ellen tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás. 

Közben lapunknak Szabó Szilvia a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy ügyben tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. Elmondta azt is, hogy a balesetet okozó autó és a busz sofőrje is megsérült. A többi sérült a menetrend szerinti járaton utazott.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában