2023.09.08. 19:30
Szabadka mellett ismét egymást lőtték
Újból megszólaltak a fegyverek a Szabadka melletti erdőkben. A Pannon RTV a környéken élőkre hivatkozva azt írta: ismét egymást lőtték a szemben álló migránsbandák, sőt kézigránátok is robbantak.
A Szabadka melletti erdőkben gyülekező migránsok Magyarország területén folytatnák útjukat. fotó: Pannon RTV
A palicsi Tőzegbánya-tó környéki erdőben a hétvégi házakhoz, tehát a lakott területekhez közeli részben a helybeliek elmondása szerint szerdán este két egymással rivalizáló embercsempész migránsbanda vívott közelharcot egymással. Heves tűzpárbaj alakulhatott ki és a lövöldözés nagyjából fél órán át tartott. A környéken élők két robbanást is hallottak, valószínűleg kézigránátot dobtak egymásra a rivális migránsbandák. Sérültekről nem tud a Pannon RTV.
A határ hazai oldalán is mozgalmasan telt a szerda. Az egyenruhások összesen 460 határsértőt tartóztattak fel, valamint 727 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.
Bács-Kiskun vármegyében, Bátmonostor és Kelebia közigazgatási területén a rendőrök 4 esetben 16 határsértőt állítottak meg. Ahogy megszokhattuk, most is Csongrád-Csanád vármegyére nehezedett a nagyobb migrációs nyomás: a járőrök 18 esetben összesen 349 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Domaszék, Mórahalom és Röszke közigazgatási területén.
Az egyenruhások ugyancsak találtak illegális határsértőket Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyékben is.
A migránsok ellenőrzésük során afgán, kínai, marokkói, szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök Bács-Kiskun vármegyében 2 esetben 7 főt, Csongrád-Csanád vármegyében összesen 19 esetben 720 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.
Négy személy ellen pedig embercsempészés miatt indítottak büntetőeljárást.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Baleset Hódmezővásárhely közelében
- Megpróbálta megfojtani a nővérét
- Baleset nehezíti a közlekedést Szatymaznál
- Halálos baleset történt szombaton reggel Zákányszéknél – Több balesethez és két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat hétvégén
- Kiskutyát mentettek a tűzoltók