2023.10.26. 10:05
Zebrán ütötték el a szabályosan áthaladó gyalogost Szegeden
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki 2021. telén, a délutáni csúcsforgalomban okozott közúti balesetet Szegeden.
Forrás: CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG
A vádirat szerint a vádlott a kocsijával 2021. december 9-én haladt a város egyik forgalmas útjának belső sávjában. A látási viszonyok az eső és a sötétség miatt eleve kedvezőtlenek voltak, ráadásul a vádlott a járművel lassítás nélkül közelítette meg az utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Figyelmetlenségből nem észlelte, hogy a neki szemközti sávban a zebra előtt megállnak a járművek, és átengednek egy motorkerékpárját toló gyalogost. A vádlott az ő sávjába érkező sértettre csak 10 méterrel a zebra előtt figyelt fel, ekkor azonban az ütközést már nem tudta elkerülni, és a férfit motorjával együtt elütötte. – írja sajtóközleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
A sértett a baleset következtében maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járási ügyészség a vádlottal szemben maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. Az esetről közölt képet a nyomozó hatóság a helyszíneléskor készítette.