Hamis örökség ígéretével csapott be egyházi személyeket

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki nemlétező örökség ígéretével ejtett tévedésbe különböző vallási felekezethez tartozó sértetteket és okozott kárt nekik.

Delmagyar.hu

A vádirat szerint a férfi – akit korábban 15 egyházi személy, hasonló módszerrel történt megkárosítása miatt ítéltek el – 2017. év folyamán megélhetését abból biztosította, hogy magát valótlanul szlovák közjegyzőnek kiadva e-mailen egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben a vádlott valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta.

A férfi cselekményét azzal leplezte, hogy hamis közokiratokat – magyar, szlovák állami címeres, fejléces és bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött állítása alátámasztására. Ezt követően a vádlott olyan ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még különböző díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől különböző nagyságú pénzek átutalását kérte.

A vádirat szerint vádlott most egy német, egy belga valamint egy ukrán plébánost igyekekezett a fenti módszerrel megtéveszteni, tőlük két esetben összesen közel másfél millió forintot csalt ki, a harmadik sértett nem utalta át a tőle kért 200 eurót, hanem leveleit válasz nélkül hagyta.

A járási ügyészség a vádlottat 3 rendbeli, a sértetteknek okozott kár nagysága szerint minősülő, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, 16 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével és 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádemeléskor a korábbi ügyében vele szemben kiszabott, 6 éves börtönbüntetését töltő vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában