Helyi közélet

2019.11.29. 16:54

Tizenkét tölgyfát ültettek Vásárhelyen

Ne szemetelj! Életünk a fa – címmel rendezett programot a Hódmezővásárhelyi önkormányzat pénteken délután. Fát ültettek, majd a városházán, különböző megközelítésekből előadást tartottak a fákról.

Kovács Erika

Az önkéntesek 12 fát ültettek el Az életünk a fa program keretében Vásárhelyen.

Fotó: Kovács Erika

Önkéntesek ültettek el 12 fát pénteken Hódmezővásárhelyen, az Interspar mögötti füves területen.

- A környezetvédelem napjaink egyik legfontosabb kérdése. Ezen belül a faültetés egy jelkép. Fát a jövő generációnak ültetünk – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Az önkéntesek 12 fát ültettek el Az életünk a fa program keretében Vásárhelyen.
Fotó: Kovács Erika

- Egyik barátommal régi ötletünk, hogy ültessünk a városban ezer fát. Jól elhaladtunk, közel 700-nál tartunk. A mostani 12 tölgyet a fa ünnepe alkalmából ültetjük – mondta Fejes Péter, önkormányzati képviselő.

- A fa valóban az életünk. Ha környezetvédelemről beszélünk, akkor tulajdonképpen az ember védelméről ejtünk szót. A bolygó önmagában el van nélkülünk és a fák nélkül is. Hogy élhető legyen, hogy jól érezzük itt magunkat, helyre kell hoznunk a korábban ejtett hibákat. Jelképesen ezt tesszük a faültetéssel is.

Fejes Péter elmondta, a 700 fa többségét, mintegy 600-at, a Bibó és Janáky utcákban ültették el egy szeméttelep helyén. A rossz minőségű talaj miatt azonban a csemeték nagy része elpusztult, mintegy 20 százalék maradt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában