Helyi közélet

2019.12.04. 18:22

A modern Mikulások nem nyertek szépségversenyt

Bár tudjuk, hogy a csokimikulások esetében inkább a belbecs, mint a külcsín számít, lát­­va az egyre modernebb meg­­­jelenésű édességfigurákat, úgy döntöttünk, mégis meg­­szavaztatjuk szerkesztőségünk és kiadónk dolgozói körében, vajon ők melyiket kapnák vagy ajándékoznák legszívesebben.

Munkatársunktól

Szép és kevésbé szép Mikulás is ugyanúgy végezte a zsűrizés végén. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Természetesen először mindannyian azzal próbálkoztak, hogy a finomat, de hamar megértették, hogy most egy szépségverseny zsűrijeként kell ítéletet mondaniuk. És így nem is volt olyan könnyű dolguk, igyekeztünk ugyanis olyan figurákat választani a jelöltek közé, a melyek valami miatt elütnek az átlagostól.

Kollégáink egyöntetű véleménye szerint az igazi Mikulás piros, így a sárga, lila és fe­­­­kete csomagolású csokikat ki is zárták. Furcsa mód a zöld szakállú, South Park-os figurát idéző csokifigurát viszont cukinak találták, olyannyira, hogy egy bronzérmet meg is szavaztak neki.

Szép és kevésbé szép Mikulás is ugyanúgy végezte a zsűrizés végén.
FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Az évek óta a menőségi listát vezető, mamuszos, mobiltelefonos, fülhallgatós Télapó-figura viszont nem nyerte el házi zsűrink tetszését – nemes egyszerűséggel azért, mert szerintük csukott szemmel nem lehet meggyőzőnek lenni egy szépségverse­nyen. Ahogyan hordó testtel sem, így a márkanévre hajazó, buborékokat idéző megjelenés is ez esetben hátrányt jelentett.

Kollégáink hamar megegyeztek abban, hogy a klasszikus, hagyományos kinézet a nyerő, így a csoki­­mikulás-szépségversenyt végül egy olyan figura nyerte meg, amely kedvesen mosolyog, a lábánál pedig ajándékok hevernek. A második helyre szorult a mezőny legszebb csokimikulása, tökéletesen kidolgozott ruhája és alakja mellett ugyanis hátrányt jelentett, hogy tolakodóan nagy márkajelzést tart a kezében. A harmadik pedig a már említett zöld szakállú gnóm lett – hogy sajnálatból vagy poénból, ezt mindenki döntse el maga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában