Az MRI vizsgálat derített fényt a vásárhelyi lány bajára, az aluszékonyság is előjel volt

2019.12.27. 12:07

Hat év után kiújult az agydaganata

A 16 éves hódmezővásárhelyi tinilány, Gálos Ivett hat év után ismét hatalmas megpróbáltatások elé néz. Kiújult az agydaganata, ami felett egyszer már győzedelmeskedett a szervezete.

Kovács Erika

család egy emberként izgul azért, hogy Ivett jól viselje a műtétet és az azt követő kezeléseket.

Fotó: KOVÁCS ERIKA

Harminc sugárkezelés

– 10 éves volt Ivett, amikor az agyában daganatot találtak. Műteni nem lehetett. Kislányom életveszélyben volt. Összesen 30 sugárkezelést kapott. Szerencsére teljesen visszahúzódott a daganat. Ivettke nagyon erős kislány. A testét ugyan legyengítette a kór, de a lelkét annál jobban megerősítette. Engem sokkal jobban megviseltek azok az idők – elevenítette fel édesanyja, Forrai Hajnalka.

Ivett a betegsége alatt sem hagyta abba a tanulást, magántanuló volt. Tanárai segítették az előrehaladását. Egy év után már ismét naponta járhatott iskolába.

– Visszazökkentünk a rendes kerékvágásba. Háromhavonta jártunk onkológiai vizsgálatokra, amik eredménye mindig nagyon jó volt. Évenként pedig MRI vizsgálaton kellett részt vennie. Legutóbb azonban fájdalmas hírt kaptunk, kiújult a daganat. Utólag visszagondolva, ennek az előzménye az volt, hogy a kislányom mostanában mindig fáradt volt és aluszékony. De ezt mi akkor ráfogtuk arra, hogy jöhetne már a téli szünet… – mondta az édesanya.

Hat év után ismét

– Ugyanott van a daganat, ahol előzőleg. Hogy mi a kiújulás oka, erre nincs válasz. Az a döntés született, hogy január 15-én műtéti beavatkozással szövettant vesznek Ivett agyából. Attól az eredménytől függ majd a további kezelés. Szerencsére a daganat még kicsi. Nagyon reménykedünk, hogy úgy alakulnak a dolgok, mint 6 éve.

Ivett az Eötvös József szakiskola kozmetika szakára jár, kilencedikes. Cukrász vagy fodrász szeretett volna lenni, de nem vették fel. A korábbi daganat miatt a kozmetikus képzésre is csak úgy mehetett, hogy a továbbtanulás előtt Budapestre küldték egészségügyi alkalmassági vizsgálatra.

Sok mindent megtudott

– Hat éve még kicsi voltam, igazából nem sok mindent tudtam, mi történik. Most azonban mindent elmagyaráztak az orvosok. Nagyon megijedtem az MRI vizsgálat után, hogy újrakezdődik a tortúra. Félek a januári műtéttől, különösen az altatástól.

Ivett családja rendkívül szerény körülmények között él. Az apai nagyszülőknél egy szoba és a konyha a lakrészük, közös fürdőszoba-használattal. Az édesapa ápolásin van Ivettel. Az édesanya rokkantnyugdíjas, amellett egy foglalkoztatóban dolgozik. Hétvégente pedig üvegházakba jár alkalmi munkára. Kell a pénz az étrendkiegészítőkre, vitaminokra, meg a klinikára járásra. A család most is egy emberként szorít Ivettért. Erőt ad nekik az is, hogy Szegeden a legjobb orvosok kezében van a gyermekük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában