A háborúk és a mindenkori erőszak áldozataira emlékeztetne a belvárosi épület

2020.02.21. 19:32

Elkészül valaha a kápolna?

A mártírokra, áldozatokra emlékeztető Szent György-kápolna alapkövét 2003 szeptemberében rakták le Szentesen. Hat évvel később arról számolhattunk be, épül, alig két év elteltével, 2011 nyarán már állagmegóvásról beszéltek. A kápolna, emléktorony azóta sem épült fel, torzó maradt. Elkészül valaha?

Imre Péter

Az emlékmû-torzó Szentesen. Fotó: Imre Péter.

Fotó: Imre Péter

– A terror, az erőszak áldozatainak állított volna emléket ez a torony vagy kápolna. Sajnos nem fejezték be, évek óta így áll, pusztul. Úgy tudom, imára kulcsolt kéz lett volna a tetején – mondta a szentesi Somogyi és Daru utca találko­zásánál lakó Héjja Péter.

A 2016-ban elhunyt Imre Ká­­roly kezdeményezésére az ottani kis téren épült volna fel a Szent György-kápolna, ami a háborúk és a mindenkori erőszak szentesi áldozataira emlékeztetne.

Ötlettől az állagmegóvásig

Az ötlet a 2000-es évek elején fogant, gyűjtést kezdeményeztek a megvalósításra. Az alapkövet 2003 szeptemberében rakták le, az alap 2006-ra lett kész, 3 évvel később arról számolhatott be lapunk, hogy március derekán elkezdődött a torony építése, viszont 2011 nyarán már a félbemaradt építmény állagmegóvásáról cikkezett a sajtó. Azóta nem történt semmi.

– Legalább 10 éve így, befejezetlenül, torzón, gazdátlanul áll – jelentette ki a toronytól pár méterre lakó Zsolt. Hozzátette: szerencsére a bejáratára pár éve vasrács került, addig az arra járók nyilvános vécének, szeméttárolónak használták, borzalmas bűzt árasztott.

Torzó a belvárosban

– Úgy hallottam, főként egy mártír rendőrnek állított volna emléket – közölte a 26 éves Krisztina, aki 3 éve lakik az épület közelében és úgy emlékezett, egy időben még megvolt a teteje, ahogy fogalmazott, „gyerekként sűrűn jártam erre, akkor láttam”. Többeknek sejtelmük sem volt, mi célt szolgál. Ha kirándulók, turisták kérdezik, nem tudnak mit mondani. Jegyezzük meg: a befejezetlen emlékhely a Kossuth utcáról letérve 4-500 méterre található – a belvárosban.

Már 2009-ben arról számolt be lapunk, hogy bár megkezdődött a Szent György-kápolna építése, akkori állás szerint és árakon számolva, a befejezéshez még 2,5–3 millió forint kellett volna az építtető Lakos József Baráti Társaságnak. A szentesiek addig 200 ezret adományoztak, míg az ország más pontjairól több mint 2 millió forint érkezett.

Beigazolódott félelem

A kultikus helyet a Kossuth-díjas, azóta elhunyt szentesi építész, Csete György tervezte. A kör alakú, 12 méteresre tervezett torony anno is csak félig készülhetett el – mint már említettük –, mert a befejezéshez még kellett volna pénz. Akkor, 2009-ben úgy gondolták 5 éven belül elkészülhet. A 8 méteres téglaépítményre imára kulcsolt kezet ábrázoló, 4 méter magas szobor került volna. 2009-ben Imre Károly, a Lakos József Ba­ráti Társaság ügyvivője attól tartott, a torzó célponttá válik – félelmei sajnos beigazolódtak –, hiszen 2003-ban, amikor keresztet állítottak a leendő emléktorony helyére, tizenéves fiatalok összefirkálták, majd összetörték a feszületet.

Újabb gyűjtés indulhat

– A legutóbbi testületi ülésen is szóba került az emléktorony, és a főépítészünk úgy be­­csülte, 13–15 millió forintra lenne szükség a befejezéshez – közölte Szabó Zoltán Ferenc polgármester. Hozzátette: erre az idei költségvetésben nincs forrás, viszont nem „gyűjtik” a torzókat.

– Meg kellene őrizni azt a szellemiséget, hogy főként közadakozásból valósuljon meg, ezért valószínűleg újabb gyűjtést indítunk. Ebbe az önkormányzat is be tudna szállni 2–4 millióval, és végül nem torzó, hanem a város egyik ékköve lehetne a Szent György-kápolna – mondta a városvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában