Budapesten vehette át díjait

2020.02.09. 06:55

Két kategóriában is győzőtt a vásárhelyi növényorvos

Sipos gazda meggyőződése, hogy eredményes növényvédelmet előrejelzésre lehet építeni.

Munkatársunktól

Sipos József a díj átadása utáni beszédében kiemelte, szakmájában kiemelt szerepet kap az előrejelzés. Fotó: Kovács Erika

A hódmezővásárhelyi Sipos József növényorvos nyerte meg Az év agrárembere verseny közönségdíját és növényvédelem kategóriában is első helyen végzett. A verseny díjátadójára szombaton este került sor.

Az év agrárembere díjat idén már hatodik alkalommal adták át. A kitüntető díjra olyan gazdálkodók, a mezőgazdaság különféle ágazataiban dolgozó szakemberek jelölését várta a díj létrehozója, az Agrotrend csoport, akik a társadalmi szerepvállalás, a közjó elősegítése érdekében sokat tesznek. Több mint 100 jelöltből 54 fogadta el a jelölést. A zsűri 30 főt választott ki a 10 kategória 3-3 fős döntőjébe.

Az év agrárembere 2019 verseny döntőjébe három Csongrád megyei jelölt jutott. A hódmezővásárhelyi Sipos Józsefért növényvédelem-, a szegedi Dobay Imréért kertészet- és a szentesi Lóczi Jánosért agrárinnováció kategóriában izgulhatott Csongrád megye.

Sipos József a díj átadása utáni beszédében kiemelte, szakmájában kiemelt szerepet kap az előrejelzés. Fotó: Kovács Erika

A növényvédelmi kategóriában a zsűri Sipos József növényorvosnak ítélte oda az első helyezést. A díjátadón a méltatásában elhangzott, a természet szeretete Sipos József családjában nemzedékről nemzedékre öröklődött. A növényorvosi szaktudását mások segítésére fordítja. Fő területe a talajtan, az okszerű tápanyag-utánpótlás és a növényvédelem. 27 éve méhészkedik a családi gazdaságban, ahol folyamatosan végez kísérleteket is. Célja, hogy az asztalokra ellenőrzött, vegyszermaradék-mentes és egészséges élelmiszerek kerüljenek.

Sipos József a díj átadása utáni beszédében kiemelte, szakmájában kiemelt szerepet kap az előrejelzés.

- A magyar növényvédelem kulcsa a világszínvonalú növényvédelmi előrejelzés volt, ami 1990 után összeomlott. Most szép lassan kezd újraépülni. Meggyőződésem, hogy eredményes, környezetkímélő, vegyszermentes növényvédelmet csak előrejelzésre lehet építeni.

Sipos József arról is beszélt, ugyancsak szívügye a méhészet. A méheket gyermekeinek tekinti.

Mint már korábban megírtuk, Sipos gazda nyerte el a közönségdíjat is. A jelöltekre az interneten lehetett szavazni.

Az év agrárembere díjat idén az élelmiszer-feldolgozó kategória győztese, a miskolci Losó József vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában