A hódmezővásárhelyi hímzéshez négy színt használnak – Fotók

– A magyarországi hímzések a 18. század elején alakultak ki. Több mint 28-féle, köztük a vásárhelyi úgynevezett szőrhímzéssel, amit a hosszú szőrű racka juh gyapjából készült fonallal készítettek – mondta Angyal Frigyesné Erika népi iparművész. Az alföldi szőrhímzésnek 3 csoportja van, a már említett vásárhelyin kívül a kunhímzés nevű közép-Tisza-­vidéki és az orosházi.

Színek

Vásárhelyen és környékén árnyalt, pasztellszíneket al­kal­maztak, alkalmaznak, amit nö­vényi anyaggal festettek meg a barna hat, a rózsaszín és a kék négy-négy és a zöld egy árnyalatára. Ahhoz, hogy barnát kapjanak, a zöld dió héját áztatták be, míg a rózsaszínhez a báránypirosító nevű növényt használták, a kéket a kékfestők állították elő. A hímzőfonalat ugyanabba a festékoldatba egyszer vagy többször mártva kaptak világosabb vagy sötétebb árnyalatot.

Minták

A minták „csapatát” stilizált növények alkotják, legismertebb a gránátalmás – eredete a török hódoltságra nyúlik vissza –, de van talpas rózsás, rózsás, félrózsás, poharas, kelyhes, rózsás-kelyhes, Kristó Erzsók vagy kerek-rózsás, Varga Mari-féle, tulipános és pillangós. A mintákat szabad kézzel rajzolták vagy át­­másolták a kész, kivarrott párnavégekről úgy, hogy tiszta vásznat terítettek rá és cinkkanállal addig dörzsölték, míg a kontúrja át nem látszott.

A vásárhelyi szőrhímzésben 3 fajta öltés ismert: a sodrott, a spicc és a kalász – ezt Marton Sándorné Sárika, a népművészet mestere fűzte hozzá. Elsajátításukhoz 6 hét elegendő, de egy életen át kell gyakorolni, finomítani a technikát, és hajlandóság, tehetség is kell hozzá – mondta még. – A minták eleinte, a 18. században a párnavégeken, csücskökben jelentek meg – megemlíthetjük a lepedőket és a falvédőket is –, ezek a párnák díszek voltak – kö­­zölte Erika.

Eszterke és a hímzés

– A 30-as évek második felében indultak a tanfolyamok, kezdődött az összegyűjtött minták másolása, Wiener Tiborné és Juhász Mária járt ebben az élen, és tanította a lányoknak, asszonyoknak tanfolyamokon, szakkörökben – vette át a szót a 90 felett járó Sárosi Mihályné Eszterke, a népművészet mestere. 1953-tól kezdett dolgozni Vásárhelyen a Háziipari Szövetkezetben frissen alakult hímzőrészlegen. Kiss Lajos és Győrffy István kutatók érdeme volt korábban az értékek feltárása, az ősi gyökerek kutatása. Munkájuk nyomán az ügyes kezű hímző asszonyok – mint Eszterke – a már kiveszett technikába új életet leheltek, és a múzeumi tárgyakat mintául véve a szőrhímzés újjászületett. Eladásra is készítettek, pesti népművészeti boltoknak.

Terítőtől a gyűrűig

Mára a kínálat rendkívül bő: a terítőn, párnahuzaton, tűpárnán, könyvjelzőn, falvédőn kívül kapható vásárhelyi hímzéssel táska, ballagótarisznya, húsvéti tojás, különböző méretű doboz, kulcstartó, ék­­szer (nyaklánc, gyűrű, fül­­bevaló, karkötő – ezeket vé­konyabb fonallal varrják), hajpánt, blúz, póló és kitűző. Egy nagy terítő, amit a hímzőműhelyben megcsodálhatunk, 250 ezer forintba kerül. – Akármilyen kicsi is a tárgy, rajta a hímzés jellegének, a hagyományos mintáknak felismerhetően meg kell maradni – közölte Sárika. Elárulta: a valódi vásárhelyi hímzés a fonákjáról ismerhető fel.

A praktikus háziipar

– Három pici gyerekem volt, mellettük nem tudtam volna elmenni dolgozni, a Háziipari Szövetkezetnek köszönhetem, hogy otthon tevékenykedhettem, pénzt kereshettem – világította meg a hímzéshistóriának egy másik oldalát Rózsa Imréné Katika. A háziiparon kívül – óriási érdeme az értékek, népművészeti ágak megőrzése – az olvasókörökben is lehetett tanulni kézműveskedni, például a szőrhímzés fogásait. Sárika, édesanyjával ilyen tanfolyamon sajátította el az alapokat. Ismert oktató volt Hegedűsné Molnár Zsófia, de Eszterkét is sokan – szinte a mai csapat minden tagja – tisztelhetik mesterükként.

Szolidabb érdeklődés

Elhangzott: a fiatal lányok – a divat és a különböző technikai kütyük miatt – már kevésbé érdeklődnek a hagyományok, például a hímzés iránt. A már többször citált Háziipari Szövetkezet idejében legalább 300-an ismerték fortélyait és gyakorolták is azokat. – A Bethlen-gimnáziumban szakkört tartott Horváthné Éva néni, én tőle tanultam meg a vásárhelyi hímzést, ami azóta is az életem fontos része – említette meg a legfiatalabb beszélgetőtárs, Fodor Györgyi.

A helyszín

A beszélgetést, a vásárhelyi hímzéssel való ismerkedést a hímzőműhelyben folytattuk és zártuk, ahol „futószalagon” készülnek a szebbnél szebb da­­rabok. Állandó bevételt je­lentenek a ballagótarisznyák – a vásárhelyi diákokon kívül makói és kisteleki végzősök is vállukra vehetik –, a legújabb termékek között pedig a táskák, a blúzok szerepelnek. A vásárhelyi szőrhímzést nem fenyegeti az a veszély, mint korábban, hogy eltűnjön. Mo­dern hétköznapjaink hagyományos része.

Boltok

Aki vásárhelyi hímzést szeretne vásárolni, megteheti a városban a Tourinform-irodában, a szegedi FolkArt Népművészeti Boltban és Hazavarázs Ajándékboltban, a fővárosi FolkArt Kézművesházban és a Szent István utcai Hódfó-telephelyen.

A hímzők otthona

A hímzőműhely a Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. keretében működik, már 2004, Chappon Adrienne vezetése óta. Előtte, 1995-ben alakult meg a Hímzőműhely Juhász Istvánné irányításával, az önkormányzat felügyeletével. A Hódfó jelenleg 3 telephelyen 178 embernek ad munkát, ebből 153 megváltozott munkaképességű. Velük készítenek bérmunkában autóillatosítókat, textilárukat, de sokan a hímzésről ismerik őket – mondta Börcsök Györgyi ügyvezető.