2020.03.18. 17:04
Nem lesznek nyilvános szentmisék és istentiszteletek
Online felületeken és a köztévében közvetítik vasárnaptól a liturgiákat, ugyanis azokat nem lehet látogatni vasárnaptól. Csak a temetések kivételek az intézkedés alól. Szegeden nem látogatható a zsinagóga, így közösségi istentisztelet sem lesz.
Szeged – Tovább újítják a Fogadalmi templomot a Dóm téren, a pénz külső-belső felújításra lesz felhasználva. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
Az egyházak is számos intézkedést elkövetnek a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, a múlt hétvégén több helyen szabadtéri misét vagy istentiszteletet tartottak, de arra is volt példa, hogy a résztvevők számát 100 főben maximalizálták. Azonban a hét elején meghozott döntések értelmében vasárnaptól egyik felekezet sem tart nyilvános liturgiát a templomokban.
A templomok nem zárnak be
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye szerint a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért nem zárják be azokat, viszont nagyböjt negyedik vasárnapjától, vagyis március 22-től nem lesznek látogathatók a szentmisék. Ezzel együtt a katolikus programok is elmaradnak az egyházi intézményekben, épületekben.
Ugyanilyen eljárást gyakorol az evangélikus egyház is, a Püspöki Tanács körlevélben nyomatékosan kérte a gyülekezeteket, hogy ne tartsanak istentiszteleteket. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége azt kérte a gyülekezetektől, lelkipásztoroktól és egyháztagoktól, hogy további intézkedésig szüneteltessenek minden egyházi alkalmat: istentiszteletet, áhítatot, jegyesoktatást, bibliaórát, konfirmációelőkészítést, ifjúsági alkalmat, baba-mama kört, egyházi testületi üléseket, a gyülekezetekben esedékes canonica vizitációkat, presbiteri szövetségi és nőszövetségi alkalmakat, konferenciákat, továbbképzéseket, tanfolyamokat és egyéb csoportos foglalkozást, közösségi alkalmat. A görögkatolikus egyház még hivatalos közleményt nem adott ki, de információink szerint vasárnaptól ezekben a templomokban sem lesz nyilvános liturgia.
A temetés kivétel, de szabályozott
Egyetlen kivétel az intézkedések alól a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani és szűk családi körben. Egyik templom sem zár be hazánkban, így bárki betérhet oda imádkozni. Fontos tudni, hogy a plébániai hivatalokban telefonügyeletet tartanak, az egyházközségek az adminisztrációt online intézik.
Tévében, rádióban, online
A közszolgálati televízió és a rádiók vasárnap, illetve ünnepnapokon szentmisét közvetítenek azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni a vasárnapi liturgiákon. A közvetítések rendjéről minden felekezet elektronikus felületén ad tájékoztatást. Emellett online is követhetők az istentiszteletek és misék, a legtöbben erre a Facebook oldalakat használják vasárnaptól.
A zsinagóga nem látogatható
A Szegedi Zsidó Hitközség beszámolójából kiderült, a Mazsihisz krízismenedzsment csoportja elrendelte a budapesti és a vidéki zsinagógák bezárását március 13-tól, a döntés visszavonásig érvényes. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, az esküvők, a bár micvók, a bát micvák és egyéb, a zsinagógákban tervezett rendezvények is elmaradnak.