Az ortodoxok közül a második legnagyobb a makói, 18 éve már renoválták

2020.03.06. 18:16

Nyárra megújul a makói zsinagóga

Állványerdő és háló borítja a Vorhand Mózes téri ortodox zsinagóga épületét. Egy országos projekt részeként felújítják, megszépítik a környezetét és látogatóközponttal bővítik.

Szabó Imre

A zsinagóga épületére most szinte rá sem lehet ismerni. FOTÓ: SZABÓ IMRE

– Bár Makón már csak igen szerény létszámú zsidó közösség maradt, hetente jönnek innen elszármazott izraeliták, akik őseik előtt akarnak tisztelegni. És évente egyszer szervezetten is jönnek csoportok szerte a nagyvilágból, Vorhand Mózes rabbi halálának évfordulóján – mondta Urbancsok Zsolt, a makói zsidóság emlékét ápoló Dr. Kecskeméti Ármin Baráti Társaság elnöke annak kapcsán, hogy megkezdődött a helyi ortodox zsinagóga felújítása.

Kis-Jeruzsálem

A város egykor igen népes zsidó közösségéről is híres volt, Kis-Jeruzsálemnek is nevezték. Az például, hogy a makói vöröshagymát megismerte az egész világ, ugyancsak izraelita kereskedőknek volt köszönhető. Volt a városnak neológ zsinagógája is, amit azonban a hatvanas években lebontottak. A helyén ma emlékjel áll.

A felújítás célja

Az ortodox zsinagóga épületét most állványerdő és háló takarja – folyik a felújítás. Urbancsok azt mondta, a beruházás egy országos projekt része, amelynek neve: Csodarabbik útja, és szerte az országban – elsősorban Északkelet-Magyarországon – 1,4 milliárdot költenek rá öt városban. Ami a makói munkálatokat illeti, a cél az, hogy hosszú távon fenntartható idegenforgalmi szolgáltatássá, egyúttal az ortodox zsidó közösség hagyatékának méltó őrzőjévé tegyék. Tavaly egyébként a makói projekt részeként egy beruházást, a jángori zsidó temetőbe vezető 1,3 kilométeres út szilárd burkolattal való ellátását már átadták. Ott található Vorhand Mózes rabbi sírja, amit zarándokhelyként tartanak számon.

Milyen lesz?

Mint megtudtuk, a beruházás részeként szigetelik a felvizesedő falakat, újrafestik kívül-belül, még a belső díszítő festést is. Megújul az emlékudvar, de a rituális fürdőt a magas talajvízszint miatt nem fogják tudni megnyitni – ehelyett a beton fedlapra Sejben Lajos plasztikája kerül majd. A zsinagógához tartozó kis házban pedig látogatóközpontot alakítanak ki, ami a makói zsidóság történetével és Vorhand rabbi életével ismerteti meg a látogatót. Az ásott kutat egy installációval emelik ki, egy tévén pedig Tari János Makótól Jeruzsálemig című filmjéből vetítenek egy rövid összeállítást. Lesznek tablók, egyedi tárgyak is. A munkák elvégzésére helybeli vállalkozó, B. Szűcs Antal épületrestaurátor kapott megbízást. Mivel a környéket is rendbe teszik, a hivatalos átadás június elején várható.

A második legnagyobb

Makó az 1740-es évek óta adott otthont az ide települő zsidóságnak. Az egyhajós zsinagóga 1895-ben épült fel romantikus stílusban, az 1872-ben önállósult ortodox közösség építtette fel. Ez az ország második legnagyobb ortodox zsinagógája. Az épület az 1990-es évekre életveszélyes állapotba került. Helyreállításáról 1999-ben született döntés. A zsinagóga 80 millió forintból felújított épületét 2002. március 10-én adták át. Mostanra aktuálissá vált egy újabb felújítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában