Hamarosan több helyet is virágosítanak

2020.04.26. 09:34

Makó virágba borul

A közmunkások közé guggolt és részt vett tegnap délután 300 tő virágpalánta elültetésében a makói Bajcsy-Zsilinszky lakótelepen Székely Il­dikó önkormányzati képviselő és Csermák Szilvia, a város zöldítéséért felelős tanácsnok. Egy-két héten belül szerte a városban indulnak a hasonló munkák.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

– Ez a városi virágosítástól független akció, saját képviselői alapomból vettem évelő és egynyári virágokat, amikhez a főkertésztől is kaptam jó néhányat – mondta Székely Ildikó. Ő annak a választókerületnek az önkormányzati képviselője, amihez a Bajcsy-Zsilinszky lakótelep is tartozik. Itt ültettek el két közfoglalkoztatott társaságában mintegy 300 darabot.

– Néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalamon felhívást tettem közzé, hogy velem együtt minél többen igyekezzenek megtisztítani a szeméttől közvetlen környezetüket. Most pedig igyekeztem a virágültetésben is jó példával elöl járni – tette hozzá Székely.

 

A városban a tavasszal szo­ká­sos virágosítás még nem kez­­dődött el. Mint a város zöldítéséért felelős tanácsnoktól, Csermák Szilviától megtudtuk, a palántákat ehhez még nevelik a fóliasátrakban. Most ezeknek a munkáknak az előkészítése zajlik: a közfoglalkoztatottak irtják a gyomot, rotálnak, öntöznek. A virágok kiültetésére másfél-két hét múlva kerül sor, attól függően, hogy az előkészítés hogy halad.

Elvégzik a virágládák karbantartását, illetve ahol szükséges, cseréjét is. Hogy pontosan mennyi virág kerül idén tavasszal földbe, azt azért nem lehet pontosan megmondani, mert a 7-8 ezer vásárolt és a fóliasátorban nevelt növények mellé folyamatosan ajánlanak fel he­­lyi és környékbeli kertészek is palántákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában