Helyi közélet

2020.06.26. 20:00

Földeák féltonnás harangja Szent László emlékére szól

A Szent László-napi búcsú alkalmával a Kossuth rádióban is felcsendül majd a földeáki harangszó. A lovagkirály a templom és az egyházközség védőszentje.

Tóth A. Péter

Fotó: Csányi Helga

Fotó: Varga Zoltán

A búcsú évszázadokon át az egyik legjelentősebb eseménye volt a falvak életének. Napjainkra a fogalom sokat veszített eredeti, vallásos értelméből, sokaknak csupán a búcsúhoz kapcsolódó szórakoztató programokat jelenti, cukorkaárusok sátrait, céllövöldét, pónis lufikat, mini-óriáskerékkel. Földeá­kon a vasárnapi búcsú egészen másról szól, mise és szoboravatás mellett ünnepi harangszó emeli majd a nap értékét.

régóta tisztelik Szent László királyt

A búcsú Földeákon a templom és az egyházközség védőszentjének, Szent Lászlónak az ünnepe, akire a templom főoltárképe és Bárdi Andrea tölgyfából faragott alkotása, a templom melletti Szent László-­szobor is emlékeztet. Az ünnepen a résztvevők „búcsút” nyerhetnek, az egyház jóvoltából elbúcsúzhatnak a már meg­bocsátott bűnök után vissza­maradó büntetésektől.

Fotó: Csányi Helga

– Szent László példája korunkban is időszerű, királyunkat a gondviselő Isten nehéz történelmi helyzetben adta nekünk. A pogány magyarok Szent István halála után a kereszténység kiirtására törekedtek. Szent László felismerte, hogy Istentől kapott hivatása, hogy a magyarok között a keresztény hitet megvédelmezze, és az elpogányosodó magyarokat a hit útjára visszavezesse – mondta lapunknak Olasz Attila plébániai kormányzó, majd hozzátette: napjainkban még fontosabb a mulandó értékek mellett az örök értékekre ráirányítanunk az emberek figyelmét.

Vasárnap a harangot országszerte hallhatják

A földeáki park közepén szabadon álló, romantikus stílusú templom védőszentje Szent László, az oltárkép is őt ábrázolja. A templom hatszögű tornyában négy harang lakik. A legkisebb, lélekharang kivételével az I. világháború idején mindet elvitték ágyúöntés céljából. A harangok helyett a húszas években egy budapesti harang­öntő műhelyében készítettek újakat. A négy közül jelenleg a féltonnás nagyharang és a 60 kilós, Szent József tiszteletére öntött lélekharang működik.

A védőszent közben­járását kérik

– A templom az Istennel való találkozás helye, ezért a búcsú arra is jó alkalom, hogy felismerjük Isten szeretetét, viszonozzuk azt, és kérjük a védőszent közbenjárását a településért, egyházközségünkért, személyes és közösségi szándékainkért. Június 28-án, a búcsú napján, 11 óra 56 perctől a földeáki templom harangjai szólnak a Kossuth rádióban, ami nagy megtiszteltetés a helybeliek számára – hangsúlyozta Varga Zoltán.

A Szent László tiszteletére bemutatott szentmise vasárnap fél 11-kor kezdődik, amelyet Olasz Attila plébániai kormányzó mutat be. Kirakodóvásár, bűvész mellett más színes programokkal is várják az érdeklődőket az egyházközség és a hagyományőrző egyesület tagjai a Szent László tér templomkertjébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában