Helyi közélet

2020.06.05. 18:45

Kisorsolták a Karantén kaland-tér játék nyerteseit – Fotók

Véget ért a Karantén kaland-tér játék, melyben négy héten keresztül játszott sok Csongrád-Csanád megyei család.

K. A. R.

A nyertesek közt van a Kun család is. Ők hét kihívást teljesítettek. Fotó: Török János

Fotó: Török János

A nyolc kihívás teljesítéséről összesen 106 visszajelzés érkezett a szervező Egyházmegyei CsaládKözPonthoz, melynek munkatársától, Gyurisné Hutter Katalintól megtudtuk, a legtöbben az anyák napi feladatot teljesítették.

Mint mondta, évek óta szerveznek online játékokat, így a veszélyhelyzet beállta után is megragadták ezt a lehetőséget azzal a céllal, hogy a családoknak kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak. A családi együttlétre, a kommunikáció fejlesztésére és a jó dolgok kiemelésére helyezték a fókuszt a feladványokkal.

A Kun család például hét kihívást teljesített három fiúgyermekkel, nekik a családi tánc volt a kedvencük. Kunné Vámos Gabriella édesanya lapunknak elmondta, szerettek volna egy kis pluszt beletenni az otthon töltött időbe, ezért jelentkeztek a játékra. Elárulta azt is, hogy számukra a karantén is adott plusz dolgokat, ugyanis jóval többet társasoztak, mint az elmúlt egy év alatt összesen, valamint a kertben közösen ültettek palántákat és virágokat, amire egyébként nem lett volna idejük.

Azok a családok, akik a nyolc feladatból legalább hatot teljesítettek, pénteken egy sorsoláson vettek részt. A Varga, a Kun, a Szurcsik, a Gulyás, a Matheisz, a Bővíz, a Tanács, a Szalai, a Ginál, a Janzsó, illetve mindkét benevezett Koncz család is társasjátékot nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában