A járványhelyzet utáni első versenyükön vehettek részt budapesten a pályaíjászok

2020.07.16. 11:02

A fővárosban lőttek a szegediek

Hárman képviselték a Szegedi Sportíjász Egyesületet a Közép-Európa Kupa versenysorozat budapesti állomásán, ahol Banda Árpád bronzérmet szerzett, míg két fiatal versenyző a negyedik helyen zárt.

Munkatársunktól

Öt ország részvételével rendezték meg Budapesten a Közép-Európa Kupa (CEC) pályaíjász versenysorozat második fordulóját, amely a világjárvány miatt a ku­­pasorozat első megrendezett fordulóját jelentette.

A Szegedi Sportíjász Egyesület (SZISE) három olimpiai reflexíjas sportolója vett részt a versenyen. Banda Árpád felnőtt, Ónodi Boglárka ifjúsági korcsoportban 70 méteres távon lőtt, míg a kadet Tar Ferenc Milán 60 méteren versenyzett. A rangsoroló versenyben mindhárom szegedi íjász kategóriájában negyedikként rangsorolt.

Az egyenes kieséses szakasz­ban Banda sorra győzte le ellenfeleit. Az elődöntőben a szlovén Bizjak Rok ellen már kiegyenlítettebb küzdelem kezdődött. Banda irányította a szetteket, de a negyedik körben egy vesszőt hibázott, így ellenfele másodszor is egyenlíteni tudott. Az utolsó szettben pedig 29–28-ra a szlovén íjász bizonyult pontosabbnak, így a SZISE íjásza a bronzéremért lőhetett tovább. A dobogóért a hazai Gajdos Márk Csabával lőttek párbajt. Egy nagyon szoros mérkőzésen fej fej mellett haladva Banda az utolsó szettben magabiztosan lőve megnyerte a kiesős párbajt, így a népes kategóriában a harmadik helyen végzett.

A fiatalabb korcsoportban Ónodi és Tar is nagyon izgalmas kiesős küzdelmekkel az elődöntőbe meneteltek, ahol az első meccsüket elveszítve a bronz­ágra kerültek. A bronzéremért lőtt versenyben Ónodi a szlovén Hebjan Marvetic Tejától kapott ki, és Tar sem volt már elég koncentrált a szintén szlovén Prodan Kristjan ellen. Mindkét fiatal íjász lecsúszott a dobogóról, és a negyedik helyen végzett. Banda és Tar a magyarok közül kategóriájuk legeredményesebb versenyzői voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában