Megindult az Albérletroham Szegeden

2020.07.23. 08:00

Olcsóbban jutnak kiadó lakáshoz

Folyamatosan érdeklődnek a leendő hallgatók a kiadó lakásokról, a tavalyi árhoz képest akár 20 százalékkal olcsóbban tudnak most bérelni. Óvatosak azonban a fiatalok, nem biztosak abban, hogy rendesen indul a tanév.

Kiss Anna

Szeged – 2020.07.21. Idén az egyetemistáknak kedvez az albérletpiac. Képen: Dugonics téri egyszobás lakás kiadó. Fotó: Karnok Csaba (KC)

Fotó: Karnok Csaba

Csütörtökön hirdetik ki a felső­oktatási ponthatárokat, a le­­endő hallgatók azonban már napok óta hívogatják az ingatlanirodákat, valamint kutatják a közösségi oldalakon magánszemélyek által közzétett hirdetéseket.

Hédi és barátnője, Luca például Békés megyéből szeretne Szegedre költözni, ők az érettségi után egyre komolyabban foglalkoztak az albérletkérdéssel, így a múlt hétvégén megtalálták az igazit a Francia utcában. Lapunknak elmondták, a legfon­tosabb szempont a modern környezet mellett az volt nekik, hogy a 100 ezer forintot ne lépje túl a bérleti díj, valamint gyalog és kerékpárral is el tudjanak jutni az egyetemre viszonylag rövid idő alatt. Emellett a szülők segítségével arra is figyeltek, hogy olyan társasházba költözzenek, ahol átalány helyett a mérőóra állása alapján fizetnek rezsit.

Az Otthon Centrum adatai sze­­rint ezen a nyáron a diákok akár 20 százalékkal olcsóbban is találhatnak kiadó lakást, mint tavaly. Radics Réka, a LAKhOMe vezetője lapunknak arról számolt be, hogy míg tavaly a belvárosban 120-130 ezer forint körüli összegért kínáltak egy 60 négyzetméteres lakást, addig most ugyanezt 85 ezer forintért tudják kiadni. Úgy véli, nem a koronavírus okozza az árcsökkenést, hanem tavasszal állt az ingatlanpiac, kevesen akartak kivenni lakást, így muszáj volt az árakon csökkenteni, hiszen már a plafonon voltak.

Ugyanezt tapasztalja Kis-Jakab Réka, az Arthome ingatlanszakértője is, aki szerint normalizálódtak az árak Szegeden is, hiszen a befektetés céljából megépített, megvásárolt lakások közül sok üresen állt, az árcsökkenéssel viszont újra vannak érdeklődők. 80 és 120 ezer forint között mozognak az 1-2 szobás lakások bérleti díjai. Náluk is folyamatosan csörög a telefon, a diákok mellett sok fiatal pár érdeklődik lakás iránt. A jól felszerelt, modern berendezésű albérletek kelendők. A külföldiek számára a legfontosabb, hogy minden eszközzel el legyen látva, és lehetőleg az egyetemtől 5 percre legyen.

De a külföldiek és magyarok is tétováznak, hogy ki merjék-e bérelni az ingatlant, mert nem tudni, hogy a vírushelyzet miatt elindul-e rendesen a tanév, vagy online kell majd tanulniuk, mert akkor nem éri meg bérelniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában