Filmkritika

2020.08.02. 12:36

A gyurgyalag farka és árnyéka

Ami gyerekként még menő, felnőttként már nem az. De ha nem menő, akkor milyen? Bizonyára vicces – remélték a legújabb magyar vígjáték alkotói.

Lass Péter

Ha a gyerekcsíny felnőtt megfelelője a „felnőttcsíny”, akkor a Pesti balhé témája egy felnőttcsíny, méghozzá olyan, amihez hasonlót már ezer meg egyet láttunk korábban. Botcsinálta kémek és egyszeri banditák, akik már jó ideje barátok, kovácsolnak egy tervet, aminek kivitelezése persze korántsem úgy sül el, ahogy azt előre kigondolták. Ehhez adjuk még hozzá az egykori profi bűnözőt, aki bár hosszú évek óta a dutyiban csücsül, barátaink mégis tőle várják a szakértő tanácsokat. Nem, ez nem a Förtelmes főnökök legfrissebb fejezete, bár kétségtelen, hogy Lóth Balázs filmje sokat nyúlt merített a hollywoodi előd­­ből, de ellesett ezt-azt a Vén rókáktól, vagy épp az Oceans-filmektől is.

Ezzel persze önmagában az égvilágon semmi gond sincs, hiszen jóktól tanulni nem szégyen, magyar szívünk pedig büszkélkedhet, hogy tessék, itt a hazai gyártású Förtelmes főnökök, tudunk olyat mi is! Tudunk olyat mi is? A film rendezője, Lóth Balázs, akinek nevéhez mind ez idáig egyetlen rövidfilm fűződött (a több mint tíz évvel ezelőtt készült Epilógus), úgy gondolta, bőven tudunk olyat, sőt ha megspékeljük a sztorit egy kis nosztalgiával, akkor meglovagolhatjuk a Stranger Things és az AZ által kitaposott gyerekszereplős filmek népszerűségét. Hiszen jelen filmünk főhősei történetesen gyerekkori barátok, ez már a játékidő legelején kiderül, aztán később is vissza-visszatér a gyerekkori barátság édes nosztalgiájának manapság oly divatos motívuma. A gyerekek persze felnőnek, és mi, nézők egy csapásra 28 évvel később látjuk őket viszont (csak úgy mondom, Pennywise, az AZ gyerekevő bohóca 27 évente tér vissza). Mielőtt azonban megvalósítanák életük nagy közös tettét, egy társuktól el kell búcsúzniuk (újabb AZ-párhuzam), ami természetesen még inkább motiválja őket tettük végrehajtására, illetve még jobban összekovácsolja őket. Igen, még Marcellt is, aki azóta messze eltávolodott hajdani barátaitól.

A fő cselekményszál egy festmény becsempészése körül bonyolódik, amit kétbalkezes hő­­seink egy luxusszálloda éves aukciójára időzítenek. A címben jelzett pesti balhé tehát voltaképpen nem más, mint egy fordított képrablás. Nem kell itt bonyolult dolgokra gondolni, a cselekmény végig követhető és tökéletesen érthető. A készítők szándéka nem agytekervényeink megdolgoztatása, hanem a puszta szórakoztatás, megnevettetés. A vígjátékhoz illő, meglehetősen abszurd sztori helyzetkomikumot, a markáns jegyekkel felruházott karakterek jellemkomikumot hoznak – hol tényleg mulatságosat, máshol azonban inkább fárasztót. Szabó Simon immár sokadszorra szállítja ugyanazt a bunkó, tapló, alpári stílust, ami már a védjegye. Elek Ferenc ugyancsak otthonosan mozog a gyáva nebáncs­virág szerepében (karakterére talán Micimackó tette a legnagyobb hatást). Mé­­száros Béla megfontolt, kiművelt vezéregyéniségként kellő karizma híján meglehetősen súly­­talan.

A társaság egyetlen hölgytagját alakító Petrik Andrea sem erőlteti meg magát, jóllehet a szerepe sem igényel sokkal többet. A mostani trendeknek megfelelően kissé maszkulin nő elől a már említett „alpári tapló” és a „gyáva Micimackó” lopja el a show-t. Ám a nőnél is van szürkébb karakter, őt a viszonylag ismeretlen Inotay Ákos alakítja. Feltűnik még a filmben Reviczky Gábor és Hegedűs D. Géza – ők is unalomig ismert sablonkaraktereket hoznak, de legalább jól.

A Pesti balhé legjobb pilla­­natai azok, amikor a készítők kizárólag a cselekményre fó­kuszálnak. Sajnos maradtak a forgatókönyvben bárgyú és olcsó poénok is, de a történet elmesélése néhol kimondottan izgalmasra, érdekesre sikeredett. Képes elszórakoztatni egy unalmas nyári estén, noha túlzott elvárásaink ne legyenek egy olyan filmmel szemben, ahol a cselekmény egy madárhoz rajzolt férfi nemi szervet ábrázoló festmény köré szerveződik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában