Helyi közélet

2020.09.16. 13:46

Újraszabták a közösségi együttélés szabályait

Új rendelet alkotott a vásárhelyi közgyűlés a közösségi együttélés alapvető szabályairól.

Kovács Erika

20200910 Hódmezővásárhely Közgyűlés a vásárhelyi városházán. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Aki például eltávolítja az utcanévtáblát vagy haszonállatot engedély nélkül legeltet közterületen, az vét a szabály ellen. A rendelet többek között még azt is tartalmazza, hogy a fű nem lehet 15 centinél magasabb. A szabálysértők figyelmeztetésre, helyszíni bírságra vagy közigazgatási bírságra számíthatnak. Utóbbi összege magánszemélyek esetében maximum 200 ezer forint, jogi személyeknél pedig 2 millió is lehet. A közösségi együttélés szabályairól 2013-ban alkotott a közgyűlés rendeletet. Azóta sok minden változott, ezért célszerű volt egy új rendelet alkotása – hangzott el a múlt csütörtöki közgyűlésen.

A közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartásnak számít például a helyi zászló, címer és utcanév használatára vonatkozó rendelkezések, a helyi környezetvédelem szabályainak megsértése, az állatok tartásával kapcsolatos tiltott, közösségellenes magatartások, a közterület használatának, a temető rendjének megsértése. De ide tartozik a jogellenesen végzett személytaxizás és a vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartásával kapcsolatos tiltott, közösségellenes magatartás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában