Megújult az irodaházuk is

2020.12.01. 16:20

Energetikai fejlesztések a szegedi Florinnál

Befejeződött a Florin Zrt. 170 millió forint értékű beruházása, a cég szegedi irodaházának és egyik raktárcsarnokának energetikai korszerűsítése. A fejlesztés uniós finanszírozással valósult meg, ebből a forrásból 85 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a vállalat.

K. A.

Megújult a központi irodaház is.

Fotó: Karnok Csaba

A 2019 őszén indult, és nemrég befejeződött beruházásban

az érintett épületek homlokzatát és tetejét utólagosan hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat és nagyobb felületen napelemrendszert telepítettek.

Ezen felül megújították az épületek fűtési és használati melegvíz-rendszereit, és korszerűsítették, illetve kiépítették a központi szellőzést és hűtését.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult fejlesztés eredményeként jelentősen csökken a Florin energiafelhasználása és szén-dioxid-kibocsátása, miközben növekszik a megújulóenergia-termelése.

Megújult a központi irodaház is.
Fotó: Karnok Csaba

Mindez egy megtervezett program volt, ám közben beütött a koronavírus-járvány. Előtte közel 500 különböző háztartás-vegyipari és kozmetikai termék készült náluk, és ebből csak 10 százalékot jelentenek a fertőtlenítőszerek.

A megnövekedett igényekre reagálva 5 hét alatt felépítettek egy új gyártócsarnokot, csak a fertőtlenítőszerre.

– Decemberben elkezdtük az irodaépület felújítását, január végén érkeztek az első pluszigények, februárban még csak topogott Európa, majd az olaszországi járványhelyzet ijesztett rá mindenkire – nyilatkozta korábban lapunknak Barta Attila. A cégvezető hozzátette, az új gyártócsarnokhoz az első kapavágás március 20-án történt meg, rekordidő alatt készült el és kezdett termelni az 1,3 milliárd forintos beruházás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában