A kormányzati forrásból épülő uszodaprojekt részét képezi az útépítés is

2020.12.07. 10:40

Hamarosan kész lehet a körforgalom aszfaltozása

Hiába kezdődött el még tavaly novemberben a körforgalom építése az Etelka soron, több munkavégzés is jelentősen megcsúszott, így nem sikerült tartani a júniusra megváltoztatott határidőt. A több tíz millió forintos beruházás most már a végénél jár, befejeződik az aszfaltozás, zavartalan lesz a közlekedés.

K. A. R.

20201204 Szeged Mikor lesz kész az Etelka soron a körfogalom? Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Utoljára augusztus elején foglalkoztunk az Etelka soron épülő körforgalommal, hiszen az év eleji időpont-módosítás ellenére sem sikerült befejezni a kivitelezést. Mivel a gépeket a napokban még mindig ott láttuk, ezért megkérdeztük a beruházást koordináló önkormányzati céget, a Szeged Pólus Nkft.-t, hogy mikorra fejezik be a munkát.

Azt közölték, hogy napokon belül befejeződhet az aszfaltozás a körforgalomban, valamint az Etelka soron az uszoda főbejáratáig és a benzinkút melletti úton, így utána ezeken a szakaszokon a forgalom zavartalanul haladhat. Tehát ezek szerint hamarosan lezárul a több mint egy éve tartó munka.

Mint ismert, a körforgalomra azért van szükség, hogy az Etelka soron épülő fedett uszoda és annak parkolója jól megközelíthető legyen autóval, ne okozzon forgalmi fenn­akadást, ha egyszerre több jármű szeretne oda bejutni. A cég beszámolója szerint éppen ezért a kormányzati forrásból épülő sportlétesítmény költségeibe számít bele a körforgalom kialakítása is, azonban azt tudni, hogy több tíz millió forintba kerül.

Nem sikerült a tervezett határ­időt betartani, ugyanis hiába kezdték el még tavaly novemberben az építkezést, a hideg idő és egyéb munkálatok miatt nem teljesen készültek el a szolgáltatók a közműkiváltással, így több hétre leálltak a gépek, csak februárban láttak hozzá az építkezés folytatásához.

Csanádi Zoltán, a Szeged Pólus Nkft. ügyvezetője akkor azt mondta lapunknak, hogy várhatóan június végére végeznek a beruházással. Azonban ez láthatóan nem történt meg még mindig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában