Egyedül az országgyűlési képviselőnek kell úthasználati bérleti díjat fizetnie, másnak nem

2021.01.17. 10:33

Benkő Zsolt: Vásárhelyen ma fontosabb Lázár János üldözése, mint a tisztesség

delmagyar.hu

Benkő Zsolt, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő szerint tisztességtelen, hogy Lázár Jánosnak kell egyedül Vásárhely külterületén önkormányzati út használatáért bérleti díjat fizetnie.

Forrás: Benkő Zsolt hivatalos Facebook oldala

Benkő Zsolt hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő egy közel 3 perces videóban foglalkozott a batidai vadászházhoz vezető úttal, aminek használatáért Lázár János évi 2,7 millió forintos használati díjat fizet. Ő az egyetlen, akinek a város külterületén önkormányzati út használatáért fizetnie kell.

– Azon az úton állok, amelyet a polgármester szerint Lázár János ellopott – mondta a képviselő, aki beszélt az út történetéről is.

A vadászházzal együtt a '80-as években építette az akkori termelőszövetkezet. A rendszerváltozáskor az összes hódmezővásárhelyi külterületi út, ez is, átkerült az önkormányzathoz. Nem volt rajta forgalom, csak a vadászházat szolgálta ki, sorompóval zárták le.

Az önkormányzat 2019 elejéig nem is tudta, hogy az út a város tulajdonában van. Addig egy fillért nem költöttek rá.

Benkő Zsolt, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő szerint tisztességtelen, hogy Lázár Jánosnak kell egyedül Vásárhely külterületén önkormányzati út használatáért bérleti díjat fizetnie.
Fotó: Benkő Zsolt hivatalos Facebook oldala

– Ebből az útból politikát csinált a városvezetés, hogy Lázár Jánost piszkálják.

Az útért az országgyűlési képviselő bérleti díjat fizet, évi 2,7 millió forintot.

Ő az egyetlen, akinek úthasználati bérleti díjat kell fizetnie, másnak nem. Ha Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere következetes és valóban az úthasználati díj a fontos, és nem az, hogy Lázár János ellen hergeljen, akkor fizessenek az előző tulajdonosok is.

Lázár Jánossal ugyanis visszamenőleg is megfizettették a díjat. Vásárhelyről messzire költözött a tisztesség. Márki-Zay Péter a hivatali pozícióját arra használja, hogy büntesse a politikai ellenfeleit. Vásárhelyen ma fontosabb Lázár János üldözése, mint a tisztesség – mondta Benkő Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában