Néhány héten belül megnyithat az idősek napközije

2021.01.06. 17:14

Idén orvoslakást kap Derekegyház

Tavaly is jelentős fejlődést könyvelhetett el Derekegyház, és idén is több nagyszabású tervet valósítanak meg. Hamarosan hozzálátnak egy korszerű orvoslakás építéséhez is.

Kovács Erika

Szabó István polgármester úgy értékelt, termékeny év áll a településük mögött. Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

– A 2020-as esztendő a vírushelyzet ellenére is nagyon termékeny volt. Pályázati forrásokból jó néhány feladatot megoldottunk – mondta Szabó István, Derekegyház polgármestere.

Szabó István polgármester úgy értékelt, termékeny év áll a településük mögött.
Fotó: Kovács Erika

A napközi konyhájukra 21 millió forintot fordítottak a pályázati forrás jóvoltából. Kicserélték a villamosvezetéket, felújították a víz- és szenny­vízelvezető rendszert. Új gépeket vásároltak, amelyekkel korszerűbben, könnyebben süthetnek, főzhetnek a konyha dolgozói.

Nyílászárókat cseréltek, új kéményeket építettek, belül festést is kapott az épület.

– A művelődési ház tetőszerkezetén 24 kilowatt teljesítményű napelemrendszer „dolgozik”. Az így megtermelt árammal működtetjük a hűtő-fűtő klímákat. Településünkön egyébként minden közintézménynek van napelemparkja. A zöldenergia felhasználásával jelentős energiaköltség-megtakarítást érünk el. Igyekszünk mindenhol áttérni az elektromos fűtésre, és gépvásárláskor is az akkumulátoros berendezéseket részesítjük előnyben – tudtuk meg Szabó Istvántól.

Útfelújítások is történtek, a Dózsa utcát újraaszfaltozták, a Köztársaság téren, a malomnál pedig egy csomópontot újítottak fel.

Ezeken felül elvégezték a szükséges kátyúzásokat is.

A tűzoltószertárból átalakított edzőtermet tavaly gépekkel szerelték fel, és felavatták a hajdani derekegyházi öntözőhajó makettjét is. Orvosi eszközöket vásároltak a rendelőbe, korszerűsítették a polgármesteri hivatal fűtési rendszerét, továbbá az óvoda és iskola udvarát megszépítették.

Az idei év is mozgalmas lesz a településen, orvoslakást építenek.

Január elsejétől új intézményt hoztak létre, Derekegyházi Egyesített Gyermekjóléti és Szociális Intézmény néven. Az intézmény a volt óvoda átalakított, felújított épületében nyert elhelyezést. Új szolgáltatást is indítanak néhány héten belül, az idősek napközijét, ami iránt máris nagy az érdeklődés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában