Pisztoly helyett hegedűt vett elő, és eljátszotta a Himnuszt

„Vajon ki tanítja? Ki beszél róla?” – tette fel a kérdést Ördögh Szilveszter író nekrológjában, amelyben hajdani tanárának, későbbi jó barátjának, a méltatlanul ke­véssé közismert, szegedi legendának állított emléket. Suki Béla filozófus-cigányprímás 91 évvel ezelőtt, január 22-én látta meg a napvilágot Bács-Kiskun megyében.

Suki Béla – életfogytiglan 1956 után

Édesapja izsáki cigányprímás volt, akitől egyetlen fia gyermekkorában elleste a hegedűművészet fortélyait. 14 esztendősen közös zenekarban húzták a talpalávalót a mulatságokon, lakodalmakban.

Zenei tehetsége mellett szel­­lemi kiválóságára is hamar fény derült, Horthy-ösztöndíjat kapott, amelynek révén továbbtanulhatott. A zenekonzervatórium elvégzése után, 1954-ben történelem szakon szerzett diplomát Szegeden, az egyetem bölcsészkarán.

Hódmezővásárhelyen ka­­pott tanári állást a pártiskolában, amely mellé szolgálati lakás is járt. Édesanyját és három húgát magához költöztette, és felvállalta akkor már elhunyt édesapja helyett a családfenntartó szerepét. Reményteli, sikerrel kecseg­tető jövő várt rá, ám az 1956-os forradalom során elkövetett tettéért életfogytig tartó büntetésre ítélték: soha nem taníthatott egyetemen.

– A városi pártbizottságban pisztolyt akartak adni neki, hogy azzal csillapítsa le a zúgolódó diákságot. Fegyver he­­­lyett azonban hegedűjét vitte az egyetemhez, amelyen eljátszotta a Himnuszt, hogy csitítsa a kedélyeket.

A Csillag börtönbe zárták, ahol néhány fogát kiverték a kihallgatások során, de rövidesen kiengedték. Szabadulása ellenére azonban két szempontból is bűnösként bélyegezték meg: egyrészt, mert nem segítette fegyverrel az „ellenforradalom” leverését, másrészt, mert nem volt hajlandó belépni az MSZMP-be – részletezte Csejtei Dezső, az SZTE Filozófia Tanszék nyugalmazott tanára, Suki Béla egykori tanítványa, majd jó barátja.

Szellemi nagyság

A börtön után sehol sem alkalmazták Szegeden, így cigány­prímásként kereste a betevőt saját maga és családja számára. Később Kiskunfélegyházán kapott tanári állást, a vonatút során rendszerint filozófiai műveket olvasgatott.

– 1962-től pedig már az egykori Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban tanított. Messze megérdemelte volna, hogy egyetemi oktató lehessen, ám haláláig ellenforradalmárnak bélyegezték.

Mikor 1965-ben elkezdtem a középiskolát, rögvest beléptem a történelem szakkörbe, amelyet Béla vezetett. Zseniális pedagógiai érzéke volt – közölte egykori tanítványa, aki hozzátette: soha nem használt tankönyvet vagy jegyzeteket, min­­dig fejből tanított. Diákjait magázta, a katedrán mindig ingben és öltönyben állt, tanítványai itták szavait.

– Oldott, barátságos személyiség volt, nagyon szerettük. Hihetetlenül erős szintetizáló képessége volt. A jogi karon például fejből lediktálta az összes történelmi, felvételi tétel vázlatát, amelyet kinyomtattak, és az egész kar az ő vázlata alapján vizsgáztatta a felvételizőket – mesélte.

A szegedi cigányprímás hazánkban az elsők között foglalkozott az egzisztencialista filozófiával. Könyvet szerkesztett Kirkegaard műveiből, monográfiát írt Heideggerről és Hegelről.

– A filozófia emberközeli irányzatai érdekelték. Mikor elkezdett a témában publikálni, legtöbb írása és fordítása az újvidéki Új Symposionban jelent meg, amely akkoriban nagyon rangos folyóirat volt. Itthon ugyanis az 1970-es években, a zömmel marxista filozófuskörökben Heidegger neve szitokszónak számított – magyarázta a filozófiatörténész.

A gyönyörök hajszolója

Suki Béla szellemi kiválósága mellett a földi örömöket sem vetette meg. Tanítás után előszeretettel múlatta az időt kocsmákban, ugyanis felettébb szerette a bort és a mulatozást. A délutáni, esti, nem ritkán hajnali órákban törzshelyein szinte mindig megtalálható volt: a Gödörben, a Béke Tanszéken, a Lófaránál vagy a Hágiban, illetve legfőbb bázisán, a Tiszavirágban.

– Heideggerről írt könyvében úgy fogalmazott, hogy „a tiszavirág életű weimari köztársaság”, amit megmutatott a pincéreknek, akik majd elájultak, hogy a Tiszavirág egy tudományos szakkönyvben szerepel. Minden pincér ismerte Heidegger nevét

– mesélte mosolyogva.

Mulatozásai ugyanis korántsem csupán az ivásról szóltak – bár többnyire az este végére mindenki kapatossá vált –, asztaltársaságánál helyet kapni egy szellemi ínyenclakomával ért fel. Filozófiáról, történelemről, politikáról, a világ és az élet nagy kérdéseiről folyt a beszélgetés.

– Én nem szerettem úgy az al­koholt, gyakran egy jó adag kakaó mellett üldögéltem végig az estét, és élveztem a tudományos diskurzust – emlékezett vissza Csejtei Dezső, akinek pályája kezdetén tudományos értekezéseiben többször segítségére volt egykori, szeretett tanára. José Ortega y Gasset filozófiájáról írt könyvének dedikációjában második apjaként ajánlotta művét Suki Bélának.

Mások mellett olyan neves irodalmárok, egykori asztaltársasá­­ga tagjai állítottak neki emléket műveikben, mint Veress Miklós és Temesi Ferenc.

Az estek végén a bohém filozófus gyakran elővette hegedűjét, és lenyűgöző játékával szórakoztatta asztaltársaságát. Kedvence a Monti csárdás volt.

– Másnap a katedrán olykor látszott rajta, hogy hosszú volt az előző este.

Olyankor hátával nekidőlt a falnak, úgy támaszkodott, és magyarázta az anyagot, amelynek minőségén azonban sohasem csorbított az éjjeli duhajkodás ha­tása – emlékezett vissza.

Az alkohol mellett a szebbik nemnek is nagy rajongója volt. Nős volt ugyan, de a vonzó fehérnép csábításának nem bírt ellenállni. Ám a test és szellem határait feszítő életmód miatt a két végén égetett gyertya hamar elfogyott.

„Rajongva szerették a szép és fiatal nők, és ő rajongva tudta szeretni a szép és fiatal nőket” – írta róla Ördögh Szilveszter. Az anekdota szerint a vég is szeretője ágyában érte el mindössze 52 éves korában.

Suki Béla, a legenda volt, és az ma is

Utolsó útjára hatalmas tömeg kísérte, miközben több cigánybanda húzta kedvenc nótáit a kegyetlen, januári hidegben. Törzshelyei asztalain gyertyákat égettek emlékére.

Egykori tanítványai és barátai Csejtei Dezső kezdeményezésére összefogtak, és tavaly szeptemberben emléktáblát állítottak kedvenc törzshelyének, a Tiszavirág étteremnek a falára, a közeljövőben pedig egy emlékező honlap elindítását tervezik Szeged talán legellentmondásosabb legendájáról.

„Legenda, mondom, mert már életében is az volt”

– fogalmazott visszaemlékezésében Veress Miklós író, Suki Béla hajdani veje.

A filozófia emberközeli irányzatai érdekelték. Mikor elkezdett a témában publikálni, legtöbb írása és fordítása az újvidéki Új Symposionban jelent meg. Csejtei Dezső filozófiatörténész