Helyi közélet

2021.02.24. 13:22

Rendhagyó az idei szőnyis suliváró

Szeretném, ha a szülőkkel mindig egyet beszélnénk, egy úton haladnánk – vallja Kenézné Józsa Gabriella, a leendő elsősök egyik majdani osztályfőnöke.

T. Sz.

A leendő elsősök a Pávás házban kezdik majd a tanévet. Fotó: Tábori Szilvia

Fotó: Tábori Szilvia

Hozzá hasonlóan a 25 éve pedagógusként dolgozó Miklós Szilvia is az együttműködés erejében, a közösségépítésben hisz.

A leendő elsősök a Pávás házban kezdik majd a tanévet.
Fotó: Tábori Szilvia

Mónus Aliz pedig arra törekszik, hogy a rábízott gyerekek a maguk tempójában fejlődhessenek, és a tanulás örömet jelentsen nekik. A vásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola elsősei tavaly szeptemberben már a frissen felújított Pávás házban kezdték a tanévet.

Megduplázódott ugyanis az intézmény tanulóinak létszáma az elmúlt tizenöt évben, kinőtték addigi helyüket.

Az évekig üresen álló, 380 négyzetméteres gyönyörű épületet állami segítséggel újíttatta fel az iskolát fenntartó Hódmezővásárhelyi Református Ótemplomi Egyházközség. A leendő első osztályosok idén szeptembertől szintén Vásárhely egyik legszebb épületét vehetik birtokba.

A pandémia nehezíti ugyan az iskolaválasztást, az oktatóhelyek leleményes eszközökkel szólítják meg a kisgyerekes családokat. A Szőnyiben szintén támogatják, hogy ha távolról is, de bekapcsolódhassanak valamilyen formában az intézmény életébe, megismerkedjenek a pedagógusokkal. Az [email protected] elektronikus levelezési címen fogadják az érdeklődéseket weboldalukról letölthető jelentkezési lappal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában