SZTE

2021.04.06. 07:00

Jelentős előrelépés a szennyvíz tisztításában

Nemzetközileg is ki­­emelkedő eredményeket értek el a Szegedi Tudományegyetem kutatói a szennyvizek és szenny- víziszapok hasznosítását vizsgáló projektjük során.

munkatársunktól

20210118 Szeged SZTE Szegedi Tudományegyetem rektori épülete. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

A kutatás egy nagyszabású pályázat része volt, amelyet az SZTE a pécsi, a soproni és a miskolci egyetemmel közösen valósított meg több mint 1,3 milliárd forint európai uniós forrásból az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban. Az intézmények tematikus kutatói hálózatot hoztak létre a fenntartható nyersanyag-gazdálkodás területén.

A RING 2017 elnevezésű pályázat során a kutatási együttműködés a szennyvizek és szennyvíziszapok, a települési szilárd hulladék, a növényi szárazanyag vagy biomassza, az elektronikai, valamint az ipari és bányászati hulladék hasznosításának területein valósult meg.

Az SZTE a szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítása, alacsony szén-dioxid-kibocsátási technológiák témafelelőse volt. A szennyvizek kezelésének vonatkozásában kombinált megközelítéseket alkalmaztak a szűrési eljárások hatékonyságának növelésére.

Olyan eljárásokat dolgoztak ki, amelyek révén lebonthatók a vizekbe került gyógyszerhatóanyagok, olajszennyeződések, zsíros élel­­miszeripari hulladékok.

Megvizsgálták továbbá a szenny­víziszapok energetikai, valamint mezőgazdasági felhasználhatóságát, és kimutatták, hogy a komposztált szennyvíziszap ta­­lajjavító készítményként alkalmazható lehet.

A talajvíz oxigénmentes körülmények között történő tisztítása esetén pedig annak lehetőségét vizsgálták, hogy a kármentesítés összekapcsolható-e energiatermelési folyamatokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában