2021.04.12. 18:19
Megvan a makói honvédelmi sportközpont helye
Megtalálták a honvédelmi sportközpont helyét Makón: a hamarosan megépülő Rákosi úti körforgalom szomszédságában, az ipari park szélén épül fel – hangzott el az április 12-i sajtótájékoztatón. Az alapkőletétel jövő tavasszal várható.
Fotó: Szabó Imre
– Kétszintes, 725 négyzetméteres, küzdőtérrel és fedett lőtérrel, kiszolgáló helyiségekkel és oktatótermekkel rendelkező létesítménnyel gazdagodhat Makó jövőre, ilyen lesz ugyanis az új honvédelmi sportközpont – mondta el április 12-én a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet. A sajtótájékoztatón bemutatták a majdani épület látványterveit, majd a végén a leendő építkezés helyszínét is.
Azt, hogy az ország 16 ilyen épületegyüttese közül az egyiket a Maros-parti városban húzzák fel, már korábban megírtuk. Most azért került a téma ismét napirendre, mert az önkormányzat által erre a célra ajánlott 3 terület közül az állami Beruházási Ügynökség kiválasztotta a legjobbat. Ez a hamarosan megépülő Rákosi úti körforgalom szomszédságában, az ipari park szélén található. Fontos szempont volt, hogy jól megközelíthető legyen busszal és kerékpárral is, valamint hogy ne zavarja a városban élők nyugalmát.
Mint elhangzott, a 650 milliós beruházás teljes egészében állami forrásból valósul meg, a város csak a közművesített területet adja hozzá. A tervek szerint a szakemberek május végéig vizsgálják meg a kijelölt területet, ezt követően készülnek el a tervek, majd indul a közbeszerzési eljárás. Ha minden jól megy, decemberre meglesz a kivitelező, jövő tavasszal pedig az ünnepélyes alapkő-letételt követően indulhat a munka – vázolta fel a polgármester.