Helyi közélet

2021.05.07. 18:15

Dorogi György lett a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje

Dorogi Györgyöt indítja a jövő évi országgyűlési választáson Csongrád-Csanád megye 1. számú egyéni választókerületében a Mi Hazánk Mozgalom – mondta május 7-i sajtótájékoztatóján a párt elnöke.

S. Z.

Toroczkai László szerint ők azok, akiknek igazán fontos a magyar vállalkozók és vállalkozások ügye, ezért van különös jelentősége annak, hogy Dorogi György maga is vállalkozó.

Az elnök arról is beszélt, hogy pontos becsléseket egyelőre nem mond, de jó eredményben bízik a választáson, és elképzelhetőnek tartja, hogy a Mi Hazánk Mozgalom lesz a „mérleg nyelve”.

Dorogi György pedig magáról azt mondta, hogy Szegeden született, de Nyugat-Európában élt és vállalkozott 13 évig. Hozzátette, hogy a külföldön szerzett tapasztalatait szeretné itthon kamatoztatni. A képviselőjelölt a vendéglátásban dolgozott és dolgozik jelenleg is.

Szerinte Szeged korábban regionális központ volt, de ezt a státuszát már elvesztette, ezen pedig sürgősen változtatni kell.

Dorogi György egyébként Toroczkai Lászlóhoz hasonlóan jelenleg is tagja a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlésnek, és elnöke a Mi Hazánk Mozgalom megyei szervezetének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában