Míves ládikóban gyűjtik az első királynénkhoz intézett üzeneteket

2021.05.09. 12:47

Gizella szentté avatását szorgalmazzák – galéria

Államalapító Szent István királyunk feleségéhez intézet fohászokat és köszöneteket gyűjtenek majd a ládába, melyet a Civil Szeretet Kurázsi Társaság ajándékozott az aradi Szent Gizella templom közösségének. A ládikó átadó ünnepségét szombaton tartották a Dóm Látogatóközpontban.

munkatársunktól

A míves láda a Gizella királynéhoz kapcsolódó csodák bizonyításának eszköze. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Több mint húsz évvel ezelőtt karolta fel az arad-gáji Szent Gizella templom plébánosa, Sándor Tivadar Gizella királyné szentté avatásának ügyét. Kezdeményezéséhez Passauban, majd Mezőhegyesen és Szegeden is lelkes támogatók csatlakoztak, többek között a Civil Szeretet Kurázsi Társaság tagjai.

Engedelmesség és szeretet

– Kötelességünk orvosolni történelmi palástunk sebeit. Így az egyik legfájóbbat, Gizella királynénk méltatlan árnyék fedte alakját. Ha csak az ő példaadása vezetne bennünket, nőket, akkor is mi lennénk az engedelmesség, a megértés, a türelem, a szeretet vezette gyermek, meny, hitves, anya, vezető és beosztott – méltatta első királynénkat Kovácsné Faltin Erzsébet, a Civil Szeretet Kurázsi Társaság képviselője.

Csodára várva

A társaság tagjai a Szeged-Csanádi Egyházmegye és több tucatnyi magánszemély támogatásával míves ládát készíttettek az aradi plébánia számára, melybe a Gizella királynéhoz intézett fohászokat, valamint a neki mondott köszöneteket gyűjtik majd. A csodák bizonyítását szolgáló ládikó átadó ünnepségét szombaton tartották a Dóm Látogatóközpontban.

 

Sándor Tivadar plébános személyesen vette át az ajándékot, melyet vasárnap, a Gizella-napi búcsú keretében mutatott be az aradi híveknek.

– Miért pont az arad-gáji templommal van kapcsolatunk? Diktálja maga a név is. A templomot felszentelésekor, 1858-ban eleve Szent Gizella oltalmába ajánlották, holott királynénkat sem boldoggá, sem szentté nem avatták eddig – közölte Kovácsné Faltin Erzsébet, majd hozzátette, a templom oltárában 2008 óta a királyné egyik ujjpercét ereklyeként őrzik, így az zarándokhellyé is vált.

Követendő példa

– Olyan időket élünk, amikor szükség van példaképre. Olyan családok példájára, mint Szent István és Gizella házassága. Családjaink porlanak, mint a szikla, úgy a magyar nép is porlik, mindig fogyunk. Akkor lesz igazi jövője a magyar népnek, ha családjaink szentté válnak a mindennapi életben. E láda a kegyelem eszköze, minden levél tartalmát jegyzőkönyvbe vesszük majd, és remélem, ha nem is az én életemben, de sikerülni fog Gizella szentté avatása – fogalmazott Sándor Tivadar plébános.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában