Gyorsan elkapkodták a palántákat: a városszépítők négyféle virágból választhattak

2021.05.09. 14:30

Indul a nagymamák tavasza

Idén is virágültetésre hívta a szentesi nagymamákat az önkormányzat. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is ötezer virágpalántát osztottak szét a jelentkezők között. Legtöbben a kertjükben ültetik el a virágokat, de a társasházi erkélyek balkonládáiba is kerülnek a palántákból.

M. A.

Idén is kapósak voltak a virágpalánták. Elültetésük jó közös családi program lehet.

Fotó: Majzik Attila

Három napon keresztül összesen tíz helyszínen várta a kertészkedni vágyó nagyszülőket a városban az önkormányzat. A virágosztás célja egyrészt az volt, hogy a virágszerető la­­kosság révén megszépüljön a szentesi környezet, másrészt pedig, hogy közös programot biztosítson a nagyszülőknek és az unokáknak.

– Hétvégén jönnek hozzánk az unokáim, a házunk kertjében fogjuk majd közösen elültetni a virágokat. A lányaim vidékre mentek férjhez, Kecskeméten és Szegeden laknak, de minden hétvégén hazajönnek. Öt unokám van, két lány és három fiú, mind szeret kertészkedni, imádják a virágokat – mesélte egy nagymama a Vásárhelyi úti óvoda udvarán.

A településszépítő akció közel húsz esztendeje tart a városban, évről évre ötezer virágpalántát osztanak szét a szentesi nagyszülők között. Általában négyféle virág közül lehet választani, az ingyen osztott palántákat minden évben gyorsan elkapkodják. Mint megtudtuk, a legtöbben a családi házak kertjében ültetik el a virágokat, de sokan visznek a társasházi erkélyek balkonládáiba is.

– A tavalyi „nagymamák ta­vaszán” is vittünk virágokat, azok is nagyon szépek lettek, örülnek nekik az unokáim. Most kakastaréjt és paprikavirágot választottam, ezt is együtt fogjuk elültetni. A virágokat a gyerekek gondozzák, a teendők közül a locsolgatást szeretik a legjobban. Ez egy jó közös program, ezért is szeretnek hazajárni a mamához – tette hozzá mosolyogva a nagymama.

A településszépítő akció közel húsz esztendeje tart a városban, évről évre ötezer virágpalántát osztanak szét a szentesi nagyszülők között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában