Magára hagyott autókat szállítottak el

2021.05.22. 12:30

Tizenegy autót vittek el eddig Szegeden 2021-ben

Idén eddig tizenegy autót vittek el a szegedi közterületekről, legalábbis ennyi szerepel a város honlapján. Akinek hiányzik az elhagyott kocsija, a Szegedi Közlekedési Kft. telephelyén keresheti.

Suki Zoltán

Tavaly ősszel sok elhagyott autót láttunk városszerte. Archív Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Keddtől újra fizetni kell a parkolásért – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Azon túl, hogy ennek köszönhetően megszűnik az eddigi, korábbinál is nagyobb káosz a belvárosban, mostantól jobban feltűnnek majd azok az autók, amelyek már hónapok óta ugyanazon a helyen állnak. A szegedi közgyűlés még tavaly döntött arról, hogy elszállítják a közterületekről a régóta ott álló autókat. Egy akkori felmérés szerint legalább négyszáz ilyen kocsi volt, amelyek azon kívül, hogy rondák, nehezítik többek között a hóeltakarítást és a parkolást is.

Szeged hivatalos honlapja szerint idén eddig tizenegy kocsit vittek el a közterületekről. Ezek közül kettőn rendszám sem volt, egynél pedig nem tüntettek fel adatokat, csak azt, hogy egy Fiat Multipláról van szó.

A járműveket a Szegedi Közlekedési Kft.-nél kell keresni, ha valakinek elkezdene hiányozni a régi ko­­csija.

Amióta egyébként bevezették az elszállítást, jelentősen javult a helyzet. Korábban nem telt el úgy hét, hogy ne kereste volna lapunkat valaki azzal, hogy elege van azokból a rossz állapotban lévő kocsikból, amelyek évek óta foglalják a parkolóhelyeket szerte a városban. Az elfogadott jog­­szabály kétféle roncsautót különböztet meg.

Tavaly ősszel sok elhagyott autót láttunk városszerte. Archív Fotó: Frank Yvette

Az elhagyott járművek azok, amelyeknek nincs műszaki vizsgájuk, és azt sem lehet tudni, hogy ki volt a tulajdonosuk. A másik pedig a használaton kívüli jármű. Ezeknek lehet tudni, ki a tulajdonosuk. A rendelet elfogadása után a roncsautók elszállítása nem túl bonyolult. A közterület-felügyelet munkatársai egy figyelmeztetést raknak a kocsikra, amelyen az van, hogy ha a tulajdonos nem viszi el tíz napon belül a közterületről, akkor majd megteszik ők.

A legtöbb elhagyott kocsi Tarjánban, Odesszán, Rókuson volt, de Tápén, Alsóvárosban, Szőregen és Újszegeden is találtak ilyeneket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában