Szeged

2021.05.19. 17:28

Vendégsége alatt is dolgozott Karikó Katalin szerdán

Karikó Katalin munkanapját doktori képzésének helyszínén, első munkahelyén, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban töltötte.

delmagyar.hu

Fotó: SZTE

Virágcsokorral fogadták Karikó Katalint szerda reggel Szegeden, a városháza előtt.

„Iskolatársak” között a Városházán is

A városházi sétán kiderült: Karikó Katalin számára az épület házasságkötő terme a legnevezetesebb. Ugyanis ott fogadtak örök hűséget egymásnak a szegedi egyetemen megismert férjével, Francia Bélával. Később lányuk, a Szegeden született Francia Zsuzsanna névadó ünnepségét is a Városházán tartották. A díszterembe lépve Karikó Katalin megjegyezte: itt még nem járt.

– Rendszeresen részt veszek a szegedi egyetem, a volt JATE biológus szakosaival a csoporttalálkozóinkon

– válaszolt a polgármester kérdésére Karikó Katalin.

– Olyankor Újszegedre is ellátogatunk, hiszen egyetemistaként a Herman Kollégiumban laktam. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontba meglátogatom a korábbi tanáraimat és munkatársaimat.

Újszegedre is ellátogatott

Újszegedre vitt Karikó Katalin szerdai útja. Az SZBK főigazgatója, korábbi egyetemi iskolatársa és későbbi kollégája, Nagy Ferenc főigazgató fogadta a világhíres tudóst, valamint Nagy Ferenc egykori PhD hallgatója, jelenleg az SZTE professzora és stratégiai rektorhelyettese, Széll Márta is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

Fotó: SZTE

Ezek után az SZBK tanácstermébe mentek, ahol online konferencia várta.

– Országos hírnevet szerzett Magyarországnak Karikó Katalin. Szerénységgel, választott feladata iránti elkötelezettséggel, szívósan dolgozott. Beérett a szorgalmas munkája, tevékenységét siker koronázta

– fogalmazott laudációjában Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos a Magyar Higiénikusok Társasága jubileuma alkalmából köszöntötte az online konferencia programjába bekapcsolódó Karikó Katalint, aki a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban a számítógépe előtt ülve hallgatta meg a 90 éve alakult Magyar Higiénikusok Társasága históriáját is.

A hírvivő RNS 60 évvel ezelőtti felfedezésétől kezdve a koronavírus okozta pandémia kiváltotta fordulaton át az mRNS terápiában rejlő lehetőségek fölvillantásáig tartott Karikó Katalin előadásának íve. A Fodor József Emlékérmet elnyerő kutató bemutatójában most is kitért a kollegái, így például a szintén a szegedi egyetemen végzett Pardi Norbert munkájának a jelentőségére, koronavírus pandémia megállításához hozzájáruló vakcina fejlesztésének az állomásáira.

SZBK Straub-emlékérmet kapott

A világhírű tudóst egykori tanárai, illetve több korábbi és a jelenlegi főigazgató, az intézetvezetők és egykori egyetemi iskolatársak és munkatársak fogadták. A beszélgetés-foszlányokból kiderült: szó esett itt a közös élményekről, az innen induló útról, az eltelt 36 év fejlesztéseiről, az elnyert és más díjakról. A baráti találkozó ünnepélyes részén Karikó Katalin átvette az SZBK Straub-emlékérmet, egy hatalmas virágcsokor kíséretében.

Fotó: SZTE

Forrás: Szegedi Tudományegyetem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában