2021.06.08. 19:56
Átadták a Dugonics Társaság ifjúsági díjait – Fotók
Bár a koronavírus-járvány miatt kis csúszással, de idén is jutalmazták a legjobb pályamunkákkal nevezett diákokat.

A díjazott diákok ízelítőt is adtak nyertes pályamunkáikból az ünnepségen. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
Régi hagyomány a szegedi Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozatának életében, hogy pályázatok segítségével biztosít bemutatkozási lehetőséget a fiatal tehetségek számára. A díjátadó ünnepségnek a Dugonics András Piarista Gimnázium udvara adott otthont kedd délután.
– Különös év van mögöttünk. Talán szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a Dugonics Társaság első élőben megtartott rendezvénye éppen egy ifjúsági díjátadó.
A társaság életében próbáljuk az egyensúlyt megtartani a tudomány és a művészet területe között.
Átadták a Dugonics Társaság ifjúsági díjait – Karnok Csaba fotói
– Az elnökségben gyakran felmerül azonban, hogy kicsit tudomány-túlsúlyos a társaság tagsága, így külön öröm számomra, hogy ma a művészetek ifjú tehetségeit díjazzuk – fogalmazott Csapó Benő, a társaság elnöke, majd a jutalmazott diákokat felkészítő pedagógusokat méltatta tapssal.
A rendezvényen Szeged középiskoláinak több tucatnyi diákja részesült könyvjutalomban, amelyet Csapó Benő és Sonkodi Rita festőművész adott át.
A meghirdetett pályázatok a művészetek számos területén lehetőséget biztosítottak az ifjúság számára, hogy megcsillogtassák tehetségüket. Többek között az irodalom, a hangszeres és énekzene, a fotó- és képzőművészet, a versmondás és a digitális munkák kategóriában is kihirdették a város legígéretesebb művésznövendékeit.