Hódmezővásárhely

2021.06.10. 19:27

Bán Sándorné neve is felkerült az „Akikre büszkék vagyunk” falra

Újabb név került fel Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnok folyosóján lévő „Akikre büszkék vagyunk” falra.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

A tavaly elhunyt Bán Sándorné Görbe Annára így emlékeztek a sportbarátok az önkormányzat által szervezett ünnepségen.

– Bán Sándorné Görbe Anna (1950-2020) kézilabdázóként, testnevelőtanárként, iskolaigazgatóként, önkormányzati képviselőként, a városi sportbizottság elnökeként maradandót alkotott és sokat tett a hódmezővásárhelyi sportéletért – mondta a csütörtöki táblaavatón Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

– Egyik komoly eredménye, hogy igazgatóként az ő idejében, 1994-ben épülhetett fel a város akkori legkorszerűbb tornaterme a Klauzál iskolánál.

A rendezvényen Hatvani József fiatalon elhunyt labdarúgóról, Gyürki Istvánról, a Hódmezővásárhelyi FC technikai vezetőjéről és Elek Andrásról, a Vásárhelyi Kosársuli alapítójáról, elnökéről is egyperces néma gyásszal emlékeztek meg a rendezvény résztvevői.

A táblát Márki-Zay Péter polgármester (képünkön balról) és Bán Sándor leplezték le. Bán Sándor a NICS-Hódmezővásárhelyi Swimming Úszó-Vízilabda Club szakedzője néhány napja jelentette be visszavonulását. Fotó: Kovács Erika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában