Csúszhatnak, mászhatnak, lengőhinta is van

2021.06.18. 18:20

Felavatták a vásárhelyi vízi élménypályát – Fotók

Hódmezővásárhelyen, a strand 33 méteres bemelegítő medencéjében felfújható vízi élményparkot avattak, ami olyan, mint egy kis Exatlon pálya. Magyarországon a vásárhelyi az ország legnagyobb ilyen jellegű beltéri attrakciója.

Kovács Erika

Fotó: Frank Yvette

- Hatalmas vízfelülettel rendelkezik a strandunk. Szeretnénk, ha ősszel és télen is minél több vendég látogatná létesítményünket. Így jött az élménypark ötlete – mondta a június 18-i avatás után Katona Zsolt, a Hód-Fürdő Kft. ügyvezetője.

- Az élményparkban csúszdák, mászófalak, lengőhinták is vannak. Próbáltuk úgy összeválogatni, hogy minél sokrétűbb feladatokat kelljen megoldaniuk mindazoknak, akik végigmennek a pályán. A parkot szigorú biztonsági előírások betartásával lehet használni. Külön jeggyel látogatható, ami 1000 forintba kerül. Egyszerre fél órát lehet a pályán tartózkodni. Mivel ez egy rendkívül intenzív mozgás, garantáljuk, hogy a félóra elég is lesz – emelte ki Katona Zsolt. Hozzátette, a jövőben versenyeket is rendeznek majd a pályán.

- Július második felében áthelyezzük az 50 méteres medencébe. Ott hosszanti pályát építünk, vagyis nem lesznek ilyen leágazások, mint a 33 méteresben.

Márki-Zay Péter polgármester a rendezvényen elmondta, azok, akik kiváltják a városkártyát, egy alkalommal ingyen használhatják a beltéri élményparkot. Ezen túlmenően pedig ahogyan a fürdőbelépőknél minden hatodik alkalom ingyenes, ez az élményparki belépésre is vonatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában