A nagybani piacon még az import a több

2021.07.09. 07:00

Érik a hazai szabadföldi dinnye – Fotók

Bár a Mars téri piac dinnyesorán is volt a hónap elején néhány napig import, mára csak hazait kínálnak az árusok. Ez még a fóliás, hétvégére azonban megérkezik a szabadföldi termés is. Drágábban indul a szezon, mint tavaly, a kilónkénti ár 300–350 forint.

Kovács András

Fotó: Frank Yvette

– Tavaly egy héttel később nyitottunk ki, mert nem volt dinnye, de a helypénz a hónap elejétől ketyegett, így idén elsejétől áruljuk a dinnyét, igaz, az első napokban volt közte import is. Amit persze kiírtunk, jeleztük is a vevőknek

– mondta csütörtök reggel a Mars téri parkoló „dinnyesorán” Gergelyné Szöllősi Erika.

Megtudtuk, ez még fóliás termés, a Békés megyei Gerendásról érkezett, és lady fajta. Mára várják az első klasszikus szabadföldi szállítmányt, ami remélhetőleg majd olcsóbb lesz, fajtája pedig lusina.

Jelenleg 300–350 forint között van kilója a piacon.

– Háromszor fagyott ki a dinnye, háromszor pótolták, ezért csúszott idén, és ezért drágább is, mint tavaly

– mondta az árus, aki sárgát is kínált, ugyancsak Békés megyéből. Még ez is fóliás, ebből kicsit később érkezik majd a szabadföldi. A sárgadinnyének itt, mint a soron mindenütt, kétféle ára van, a normál 490, a láthatóan érettebb 290 forint kilónként. Ez a számpár a másik standokon 590–350, illetve 650–200 volt.

A szomszédban az árus éppen ilyen friss fogyasztásra javasolt sárgadinnyét ajánlott a vevőknek.

– Idén először vásárolunk, hetente egyszer azért vissza szoktunk jönni a szezonban

– mondta Kovács József, aki feleségével sárga- és görögdinnyét is vett.

A csarnokban az egyik asztalon kétféle ára volt a görögdinnyének, egészben 300, szelve 380 forintért mérték kilóját. – Többet visz az egésszel, munka a felszeletelés, nem beszélve a folpackról, mi mindig így adtuk – válaszolta kérdésünkre az árus, és érvei logikusak voltak. A lényegen az sem változtatott, hogy ez még Görögországból származó import volt.

A Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon is több még az import, aránya 70 százalék, jellemző mennyisége pedig heti 25 kamion.

Az olaszoktól és a görögöktől érkezik, 145–200 forint között kapható. A magyar dinnye drágább, 190–220 forint közötti a kilónkénti ára. Medgyesegyházáról, Csanádapácáról, Mezőkovácsházáról, Medgyesbodzásról és Dombegyházáról érkezik, a jellemző fajták: rubin, topgun, suzy, galander és a grandis.

– Idén hazánkban mintegy 3500 hektáron termesztenek görögdinnyét, és mintegy 150-160 ezer tonna termés várható, az átlagos dinnyefogyasztás 12 kg/fő/év, ami az idei elhúzódó melegebb időjárás miatt akár két kilogrammal is emelkedhet

– írta hét közepén az agrárkamara. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete arra hívta fel a kiskereskedők figyelmét, hogy nem lenne szerencsés, ha az importdinnye akciózásával – jelentős mennyiségű olasz, drágább dinnye ragadt bent – levernék az árakat a magyar szabadföldi dinnye érkezésére. Ez a hazai termesztést és ellátást hosszú távon is veszélyeztetné.

Sárga nálunk is

A hazai sárgadinnye már néhány hete kapható, a mintegy 480 hektáros termőterület nagyjából harmada Bács-Kiskun megyében, további harmadrésze Békés és Csongrád-Csanád megyében található, de van Tolnában és Szabolcsban is. Ebből – az áruházláncok logisztikája és a fogyasztói igények változása miatt – a vásárlók egyre inkább a kisebb méretű, 1,5-2 kilós gyümölcsöket keresik, ehhez igazodott a termelés is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában