a versenyek miatt Útlezárásokra kell számítani

2021.08.26. 13:08

Kezdődik a speciális olimpia

Utak és közterületek lezárására kell számítani Szentesen csütörtöktől szombatig, a Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok idején. A rendezvényeket rendőrségi felvezetéssel tartják meg.

T. Sz.

Lengyel Lajos, a szövetség elnöke befogadó közegnek tartja a szentesit. Archív fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

Utoljára 2006-ban Kecskeméten megrendezett Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékoknak idén Szentes és Szegvár ad otthon augusztus 26. és 28. között.

Mint azt korábban Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester elmondta: hatalmas öröm, hogy a nemzeti sportváros ilyen rangos verseny lebonyolításában vehet részt. A következő időszak szempontjából is előremutató, hogy Szegvár és Szentes közösen veszi ki részét a szervezőmunkából. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti Játékok után is töretlen lesz a város és a szövetség közötti együttműködés. A VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokon 600–800 fő vesz részt, a versenyzők 16 sportágban mérik össze tudásukat.

Lengyel Lajos, a szövetség elnöke befogadó közegnek tartja a szentesit.
Archív fotó: Majzik Attila

Rendőrségi felvezetés

Augusztus 26-án, csütörtökön látványos megnyitóval készülnek a szervezők, 27–28-án pedig naponta 9-től 15 óráig zajlanak a versenyek. Szentesen összesen 14 sportág eseményeit bonyolítják le, Szegváron versenyez a torna sportág, Szegeden pedig a görkorcsolyázók vetélkednek.

Augusztus 28-án este fejeződik be a programsorozat, zenével és tánccal.

A résztvevők és érdeklődők várható nagy létszáma miatt rendőrségi felvezetéssel bonyolítják a rendezvényeket, és városszerte a forgalom korlátozására lehet számítani a speciális olimpia alatt.

Teljesen lezárt területek

A szentesi önkormányzat, a helyi művelődési központ és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség közös szervezésében megrendezett speciális sport­eseményt útlezárásokkal és forgalomkorlátozásokkal biztosítják. A 14 és 23 óra között tartandó csütörtöki nyitórendezvényen teljes útlezárású terület lesz a Kossuth tér, az Erzsébet tér, a Hajdú Lajos utca, a Szent Erzsébet Általános Iskola és a Polgármesteri Hivatal előtti parkolók, illetve a Járásbírósági és a Kossuth téri körforgalom közötti útszakasz. A szombati zárórendezvény a város ugyanezen részeit érinti, szintén kora délutántól késő estig.

forgalomkorlátozás

A fáklyás futás augusztus 26-án, csütörtökön 18 órakor indul, félpályás lezárású útvonalon. A menet a Damjanich-laktanyától indul, onnan az érintett útszakaszok: Csongrádi út, Kiss Zsigmond utca, Köztársaság utca, Szalai utca, Rákóczi Ferenc utca, Apponyi tér, Kossuth Lajos utca, Klauzál utca, Jövendő utca, Horváth Mihály utca, József Attila utca, Új utca, Vásárhelyi út, Petőfi Sándor utca, a Lőrinc Márton olimpiai emléktölgy érintésével, Szent Imre herceg utca, Kossuth Lajos utca. A résztvevők 19 óra 30 perckor érkeznek meg a gyermekkönyvtárhoz.

Kerékpárosok versenye

A kerékpárverseny augusztus 27-én, pénteken rajtol 8 óra 30 perctől majd 13 órakor zárul. Másnap, szombaton szintén reggel fél kilenckor kezdődik és délig tart. Lezárandó terület: a Szegvári út – a Vásárhelyi úti csomóponttól a Schweidel utca végéig terjedő 1300 méteres szakasz. Az olimpiai falut pedig az Ifjúsági Ház melletti területen, a Gödörben alakították ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában