Küldetésük a tehetséggondozás

2021.08.10. 12:27

Ősztől indulnak a képzések a Mathias Corvinus Collegium szegedi központjában

A Mathias Corvinus Collegium 25 éve foglalkozik tehetséggondozással. Intézményhálózata 10 éves kortól nyújt magas színvonalú, ingyenes képzési lehetőségeket a legtehetségesebb diákok számára. Idén alakult meg az MCC Szegedi Központja, amely az egyetemisták mellett a középiskolások és az általános iskolások számára is tartalmas programokat kínál.

Tóth A. Péter

– 2020-ban volt egy jelentős fokozatváltás az intézményrendszerben: az Országgyűlés döntése következtében az MCC a Kárpát-medencei tehetséggondozás ügyét már közfeladatként látja el. Az intézménybővítésnek köszönhetően októbertől már 23, 5 éven belül pedig 35 helyszínen alakulnak tehetséggondozó centrumok a Kárpát-medencében, így egyidejűleg 10 ezer magyar diák képzése valósulhat meg – nyilatkozta lapunknak Asztalos Kata, az MCC Szegedi Központjának regionális képviseletvezetője.

Az országban öt helyen jöttek létre a vidéki, nagy egyetemekhez kötődő központok: Pécsett, Győrben, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden képezik a diákokat, utóbbi településen 2021 szeptemberében indulnak a programok.

– A Fiatal tehetség programba augusztus 30-ig olyan diákok jelentkezését várjuk, akik szeptemberben kezdik az ötödik osztályt. Számukra egyfajta „svédasztalt” nyújtunk, játékos formában ismerkedhetnek meg a különböző tudományágakkal. Kéthetente szombaton egy egész napot a központban töltenek a gyerekek, akik az élménybiológia, a robotika, a művészetek és matematika kapcsolata, a start­upok világa, az egészségügyi tudatosság vagy a jövőkutatás világába kalandozhatnak – mondta Asztalos Kata.

Az MCC Középiskolás programja rugalmasan alkalmazkodik a diákok leterheltségéhez. Az e-learning programok sok éve sikeresen futnak és hozzájárulnak a tudatos pályaválasztáshoz. A tehetséges diákok jogot, közgazdaságtant és pszichológiát is tanulhatnak.

– Büszkén mondhatjuk, hogy a Középiskolás programhoz eddig 102 diák csatlakozott Szegeden. Küldetésünknek tekintjük, hogy a Magyarországon kevéssé ismert, angolszász érvelés- és vitakultúrával is megismertessük a fiatalokat. Bárhol tanulnak tovább, mindenütt hasznukra válnak ezek az ismeretek.

Az MCC-s szegedi egyetemisták mindannyian az SZTE hallgatói, ők a Juniorképzésben bővíthetik ismereteiket.

– Juniorképzésünk azoknak szól, akik első vagy második évüket kezdik szeptemberben az egyetemen. Egységes szintre hozott alaptudást és készségfejlesztést kínálunk számukra, és megalapozzuk a későbbi tanulmányaikat. A kurzusok a hatékony szóbeli és írásbeli kommunikációra és a nyitott, logikus gondolkodás fejlesztésére, az ismeretek gazdagítására épülnek. A Juniorképzés hallgatói számára ingyenes belvárosi lakhatást is biztosítunk. Csakúgy mint a többi képzési szinten, diákjaink térítésmentes nyelvórákon vehetnek részt – hangsúlyozta a képviseletvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában