Helyi közélet

2021.12.04. 12:07

Támogatják a fiatalokat, nem pedig elküldik őket

Négy olyan döntést is hozott a kormány, amely jól tükrözi a célkitűzésünket, vagyis hogy Magyarországnak előre kell menni – erről Mihálffy Béla beszélt tegnap. A szegedi fideszes önkormányzati képviselő az idősek, a családok és a fiatalok támogatásáról tartott sajtótájékoztatót.

Kiss Anna

Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra, ennek ér­­dekében a Fidesz–KDNP négy fontos intézkedésről döntött – jelentette ki tegnap Mihálffy Béla, a szegedi Fidesz önkormányzati képviselője.

Sajtótájékoztatón közölte, az időseket, a családosokat és a fiatalokat egyaránt segítik a járványhelyzetben.

Emlékeztetett, a kormány dön­­tött arról, hogy 80 ezer forintos nyugdíjprémium jár minden nyugdíjasnak, ezt már meg is kapták az elmúlt hetekben a bankszámlájukra vagy a postástól.

Hozzátette, emellett döntés született arról is, hogy visszaépítik azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a Gyurcsány-kormány vett el az idősektől. A 13. havi nyugdíjat februárban kapják meg az érintettek.

Adókedvezményről, béremelésről és prémiumról beszélt a képviselő.
Fotó: Frank Yvette

Beszélt arról is, hogy a járványhelyzet miatt létrehozott mentőcsomagnak része az is, hogy jövőre visszatérítik az szja-t a családosoknak. Ez mintegy 2 millió szülőt érint, így csaknem 600 milliárd forint marad a családoknál. Mihálffy Béla hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedése az egyik legnagyobb Eu­­rópában, ez teszi lehetővé az adóvisszatérítést. Kiemelte, ellentétben a baloldallal, a családok támogatásában hisznek, nem szeretnének újabb terheket rájuk róni, miközben a baloldali kormány azt tette a 2009-es válság idején.

A képviselő a bérek emelke­déséről is beszélt, miszerint 2022-től 200 ezer forint lesz a minimálbér, a szakmunkás-minimálbért pedig 260 ezerre eme­li a kormány. Leszögezte, január 1-jétől magasabb lesz a minimálbér, mint a 2010-ben, Gyurcsányék által fizetett átlagbér volt.

Szóba kerültek a fiatalok is, ugyanis a 25 év alattiaknak a jövő évtől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Mihálffy elmondta, így havonta több tízezer forintot spórolhat meg az ifjúság, és mintegy 140 ezer forint marad a zsebükben jövőre. Ezt szintén a gazdasági növekedés teszi lehetővé.

Mihálffy Béla szerint a Fi­desz–KDNP és a baloldal között az a különbség, hogy míg Gyurcsány Ferenc azt mondta a fiataloknak, hogy „el lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni”, addig a jobboldali kormány adókedvezményekkel támogatja a fiatalok életkezdését.

Ezek is érdekelhetik