Szegedi hírek

2022.01.26. 12:21

Rangos japán kitüntetést ítéltek oda Karikó Katalinnak

Emelkedik a szegedi szennyvízben a koronavírus-koncentráció, és sok a beteg Kübekházán is. Jó hír azonban, hogy újabb díjat kapott Karikó Katalin.

Munkatársunktól

Forrás: Frank Yvette/archív fotó

A múlt hét pénteken 43 kübekházi kapott koronavírus elleni védőoltást a helyi rendelőben – közölte a település hírszolgálata. Deák Enikő háziorvos elmondta, hogy az utóbbi héten megugrott Kübekházán is a Covid-fertőzött betegek száma. Naponta 15-20 ember tesztelését kérik. A betegek között súlyosabb eset jelenleg nincs, ennek ellenére kérnek mindenkit, hogy a higiénés szabályokat tartsák be, a karanténba helyezettek, családok pedig ne hagyják el otthonukat. 

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden. A korábbi lassú emelkedés után most határozott növekedés látható. A vizsgált nagyvárosok közül Békéscsaba, Eger, Miskolc, Pécs, Szeged, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém eredményeiben tapasztalható növekedés, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte kedden, hogy a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói Letoha Tamás vezetésével felfedezték a koronavírus delta variáns fokozott fertőzőképességének molekuláris alapjait. 

A felfedezés lehetővé teszi az újabb variánsok terjedését csökkentő stratégiák kidolgozását, melyek hozzájárulhatnak a megbetegedések célzott és hatékony kezeléséhez. 

Az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez hozzájáruló úttörő kutatásaiért nyerte el a 2022-es Japan International Prize kitüntetést Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora és Drew Weissman, a University of Pennsylvania professzora. A kiemelkedő technológiai eredményeket elismerő díj átadó ceremóniáját – a japán császári pár jelenlétében – idén áprilisban tartják Tokióban. A legrangosabb japán tudományos kitüntetéssel jutalmazott kutatók oklevelet és érmet kapnak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában