Lapunk egykori fotósa szívében különleges helyet foglalt el a kézilabda

2022.02.26. 08:00

A sajtódolgozó viseli Gyenes Kálmán nevét az arénában

Ikonikussá vált képeivel emlékezünk fotóriporterünkre, Gyenes Kálmánra, akinek nevét viseli immár a Pick Aréna sajtó-dolgozó­szobája.

Munkatársunktól

Már a hetvenes évek derekán elkezdett külsősként fotózni a Délmagyarországnak, ahol 1991. január 4-től dolgozott főállásban. Az akkori főszerkesztő, Dlusztus Imre nem titkolt szándéka volt, hogy vele erősítse meg a napilapot a sporteseményeken, illetve feladatául kapta a vidéki riporttémák fotózását, így rengeteg időt töltött terepen. 

2002-ben kiérdemelte az AFIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) sajtódíját, 2005-ben pedig aranydiplomás fotóművész lett. 

A kézilabda különleges helyet foglalt el a szívében, rengetegszer a külföldi utakra is elkísérte a szegedieket. Gyakran fényképezte a vízilabdázókat és a labdarúgókat is. 

 

A sportfotózás mellett Erdély volt a kedvenc témája, a hagyományos élet. Különleges érzéke volt a téma felfedezésére, amelyeket ezeken a képeken is láthatunk. Kitűnő kapcsolatot ápolt a sportolókkal is, akik személyes ismerősként köszöntötték a pálya szélén. 

 

1977-től haláláig szerepelt kiállításokon. A 2010-es évek elején vonult nyugdíjba, de kapcsolata ezután sem szakadt meg kollégáival. Rendszeres vendég volt a Sajtóházban. A Móra Ferenc Múzeum 2017-ben emlékező kiállítást rendezett a fotóiból. 

 

Gyenes Kálmán 1941. július 14-én Kövegyen született, majd Gyálaréten élt és Szegeden hunyt el 2016. március 10-én. 

 

A kézilabda különleges helyet foglalt el a szívében, rengetegszer a külföldi utakra is elkísérte a szegedieket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában