Helyi közélet

2022.03.09. 15:00

Irodalomban is jeleskednek a bedősök

Az irodalomban is jeleskednek az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9/C osztályos diákjai. Körmendi Máté sikeresen szerepelt a Szép magyar beszéd verseny Csongrád-Csanád megyei döntőjén, heten pedig a csütörtök délutáni, ünnepi műsorra készülnek magyartanáruk segítségével.

A. T. J.

Idén a 9/C hét diákja, köztük Kerekes-Papdi Rebeka és Tóth Krisztián adja elő az ünnepi műsort. Fotó: Kuklis István

Máté sikerrel teljesítette a három részből álló verseny feladatait: hangsúlyok jelölése, választott és kötelező szöveg felolvasása. Montágh Imre Viccmesélés című írását választotta, mert a vicces, humoros írásokat kedveli. 

 

– Sajnos nem jutottam to­vább, de nekem nagyon tetszett a verseny, tapasztalatszerzésre kiváló volt – fogalmazott. 

 

Azt magyartanára, Prokes Jóvér Anikó tette hozzá, hogy a versenyen zömében 10–11. évfolyamosok vettek részt, Máté volt a legfiatalabb, teljesítménye ennek tükrében értékelendő. 

 

– Ez volt a próba – tette hozzá felkészítő tanára. 

 

Míg Máté a versenyre készült, osztálytársai közül heten az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett emlékműsorra próbálnak már két hete. A műsort minden évben más tanár szervezi és más-más osztály adja. 

 

– Szeretek velük dolgozni, mert ez egy jó osztály, lelkes diákok – mondta a pedagógus. 

 

A csapatból két diák, a makói Kerekes-Papdi Rebeka és az ásotthalmi Tóth Krisztián mondták el, hogy egy, a nemzeti ünnephez kapcsolódó prózai szöveget és két verset adnak majd elő az iskola ebédlőjében. A tanárnő hozzátette, nem akar­­ta túlságosan leterhelni a diákokat. Annak viszont na­gyon örültek, hogy pont kedden délelőtt beszéltünk, mert így egyelőre megúsztak egy fizikadolgozatot. 

 

Az ünnepi műsor húszperces lesz. A főpróbát szerdán tartják. Mivel az egész iskola nem fér be az ebédlőbe, ezért kétszer is előadják majd a produkciót. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában